Hirdetés

Rage 2 - csontvázakkal harcolhatunk majd az új DLC-ben

|

Szerencsére egy varázslatos kardot is kapunk, amivel megritkíthatjuk a csontos népség sorait.

Hirdetés

Ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Rage 2, azért a fejlesztők készülnek még új tartalmakkal azoknak, akik kicsit visszatérnének lövöldözni a banditáktól hemzsegő világba. A következő DLC-ben egy kis megkésett halloweeni kiegészítésként egy alternatív valóság kapuja nyílik meg, ahonnan csontvázak légiói szakadnak át a mi világunkba.

Hirdetés

Mindössze egy kisebb kiegészítőről van szó, úgyhogy pár rövid küldetésen és a csontvázak hadán kívül nem számíthatunk sok extra tartalomra. No azért egy valamire talán mégis, hiszen ha már új ellenségekkel kell felvennünk a harcot, akkor legyen mivel ritkítani is őket, így kapunk még egy elég menő kardot, ami erőteljes csontritkulást okoz az ellenfelek seregeiben, de ez egyben egy kulcs is, amivel bezárhatjuk a féreglyukat.

A TerrorMania névre keresztelt kis kiegészítő november 14-én érkezik és nagyjából 1500 forintért tudjátok beszerezni önmagában, de tartalmazza a Digital Deluxe Upgrade is. Ha kíváncsiak vagytok, hogy mik vannak pontosan a csomagban, akkor látogassatok el ide.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)