Hirdetés

Rage 2 - ezek a tartalmak jönnek az első évben

|

Mint minden nagyobb nyílt világú játék, úgy természetesen a Rage 2 is kapja majd a folyamatos tartalmi frissítéseket. Most közzétették a terveket.

Hirdetés

Jövő héten végre megjelenik a Bethesda, az Avalanche Studios és az id Software posztapokaliptikus szerelemgyereke. A Rage 2 alaptartalma rengeteg féktelen akciót ígér, de röviddel a megjelenés után már extra újdonságokra is számíthatunk majd.

Hirdetés

A Rage 2 teljes 2019-es roadmapje a következőképpen néz ki, nem fogunk unatkozni a következő hónapokban:

A megjelenést követő napokban felpörögnek az első közösségi kihívások, melyek teljesítéséért extra fegyverskinek járnak. Májustól júniusig minden héten lesz egy új kihívás, így érdemes lesz figyelemmel tartani a Rage 2 twitter fiókját az infókért. Júniusban jönnek új cheatek és események, melyek során egy hatalmas, új ellenféllel kell majd megküzdenünk.

Júliusban és augusztusban is számíthatunk majd nagy csomagokra, új járgányokra, skinekre és cheatekre, illetve augusztusban befut az első fizetős tartalom is Rise of the Ghosts címmel. Az év hátralévő részét már nem részletezték ennyire, de biztosan érkeznek finomságok ősszel is, köztük egy fizetős csomaggal.

A két DLC-n kívül egyébként minden extra tartalom ingyenes lesz, így az sem fog unatkozni, aki nem akar az alapjáték áránál többet kifizetni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)