Hirdetés

Rainbow Six: Siege - íme a két új karakter, Finka és Lion

|

A Ubisoft végre bemutatta az Operation Chimera keretében érkező, vegyvédelmi ruhás terrorelhárítókat.

Hirdetés

A nevüket már tudtuk, azt is, hogy mikkel veszik fel a harcot, de azt, hogy hogyan, eddig még nem. Szerencsére a napokban zajlik a Six Invitational, melynek keretében minden kiderül majd a március elején induló Operation Chimera szezon újításairól.

Hirdetés

A most érkezett, rövid trailer középpontjában a két újonc, Finka és Lion állnak, akik együttes erővel készek küzdeni az Outbreakben a mindenféle ocsmányságok ellen. Multiban is ugyanazt a tábort erősítik: mindketten támadók.

Dr. Lera Melnikova, avagy Finka (a neve amúgy kést jelent, és onnan kapta, hogy Kapkan megvágta az arcát) nanobotokkal turbózza fel társait. Ha aktiválja a jelét, a botok némi életerőt adnak, így az elhullott csapattagok felállhatnak, kaphatnak egy kis extra energiát, valamint stabilabbá válhat a célzásuk. Fegyverei között található egy Spear .308, egy SASG-12 és egy 6P41, másodlagosnak két pisztoly közül választhat egyet, kütyüként pedig egy breach charge-ot vagy villanógránátot vihet magával. Mind sebessége, mind páncélzata közepes.

Olivier Flament, vagy ahogy társai ismerik, Lion EE-One-D nevű  repülő drónjával mozgást tud érzékelni. Arzenáljában található egy V308, egy 417 Marksman Rifle és egy SG-CQB shotgun, valamint a GIGN szokásos eszközei, a P9-es és az LFP586 forgótáras pisztoly. Claymore-t és villanógránátot vihet magával, és ahogy Finkának, neki is 2-es a sebessége és a páncélzata.

Az alábbi videóban őket láthatjátok. Hamarosan tesztelhetjük mindkettőt a tesztszerveren, március elejétől pedig a Year 3 Pass tulajai használhatják őket. A többieknek picit tovább kell várni, de csak egy héttel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)