Hirdetés

Rainbow Six: Siege - végre eltűnik egy durva glitch, legalábbis PC-n

|

Az utóbbi időben egyre többen kezdték el kihasználni a játék egyik legdurvább hibáját, de szerencsére már úton van a javítás.

Hirdetés

Épp tegnap este futottunk bele hosszú idő után abba a bugba, ami az utóbbi időben egyre több játékos életét megkeserítette. Elsőre még ártatlan hibának gondoltuk, de amikor a második körben is pajzzsal a fején rohant ki a Jäger, már biztosak voltunk abban, hogy szándékos a csalás.

Hirdetés

A glitch következtében Jäger előtt egy pajzs jelenik meg, amit ő maga nem is lát, így egyáltalán nem zavarja, a támadókk viszont nem tudnak átlőni rajta. A dolog egyrészt rémisztő, másrészt nyilvánvalóan szinte halhatatlanná teszi a védőt a párharcokban. A glitch már egy évvel ezelőtt is bent volt a játékban, de valamilyen okból csak mostanság lett megint népszerű. Kb így.

A Ubisoft egyik közösségi menedzsere elmondta, hogy már dolgoznak a hiba kijavításán, csak hát ugye ünnepek voltak, a fejesztők is a családjukkal pihentek, de már megtalálták a megoldást, ami várhatóan a jövő héten egy patch formájában élesedik is. Legalábbis PC-n, konzolon ugyanis nem mennek ilyen simán a dolgok, úgyhogy ott egészen a Mid Season Reinforcementig, vagyis várhatóan január végéig kell elviselni a bugot.

Ti találkoztatok már vele?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)