Hirdetés

Rainbow Six: Siege - több mint egy óra gameplay a kooperatív túlélőmódból

|

A Ubisoft tegnap alapos bemutatót tartott a hamarosan induló eseményből, melynek egy több mint egyórás élő demó is a része volt a döntő után.

Hirdetés

Tegnap játszották minden idők egyik legizgalmasabb Rainbow Six: Siege döntőjét, előtte azonban minden fontos részletet elárultak a március 6-án rajtoló, négy héten át játszható eseményről, az Outbreakről.

Hirdetés

A fejlesztők meséltek egy kicsit a játékmód hátteréről, a fejlesztés nehézségeiről, illetve az Outbreakben rejlő lehetőségekről, majd egy rövid élő demóban megmutatták az egyik pályát a háromból. Közben pedig jött egy magyarázó videó is:

Maga az rendezvény azonban a döntővel nem ért véget, az Achievement Hunter csapat ugyanis még a helyszínen rávetette magát a játékmódra, így több mint egy órányi videóban csodálhatjuk meg az idegenek által okozott pusztítást.

Ha nem tudtok március 6-ig várni, a teszt szerveren holnap este 6-kor élesedik az Outbreak, ahol már kipróbálhatjátok majd a játékmódot. Mi biztosan ott leszünk, kedd este élőben streameljük is a dolgokat, úgyhogy érdemes lesz visszanézni a GSO-ra!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)