Hirdetés

Rainbow Six: Siege - ismét sok karakter változik, főleg a pajzsosak

|

A tesztszerveren már éles az új frissítés, mely megpiszkálja Glazt, de nem csak azok érezhetnek változást, akik őt választják.

Hirdetés

A Ubisoft Montréal mostanában nem óvatoskodik, minden nagyobb frissítéssel több terrorelhárító képességein, viselkedésén változtat. Nem is baj, hogy igyekeznek balanszolni a játékot egy kicsit.

Hirdetés

Nem biztos, hogy a tesztszerverre felkerült frissítés minden változtatása átmegy az éles szerverekre, a csapat célja egyelőre annyi, hogy tapasztalatokat és visszajelzéseket gyűjtsön. A pajzsos karakterek esetében egységesen növelték a csípőből tüzelés szórását, illetve ha ütnek a pajzzsal, célpontjuk nem hal meg azonnal, csak a földre kerül. Echo drónjának zavarása 7 másodpercig tart az eddigi 10 helyett, Glaz mozgás hatására később veszti el a képességét, mint eddig, Jackal 4-et pingel egy scannelésnél a korábbi 5 helyett, Maverick lángvágójának hangja módosult, hogy jobban lehessen hallani, ha aktiválja, Nøkk pedig 12 másodpercig használhatja a képességét, és szintén ennyit kell várnia, hogy újra bekapcsolhassa.

További, kisebb javításokról, változásokról itt olvashattok. Szerintetek szükség van ezekre? Mit kellene még javítani?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)