Hirdetés

Rainbow Six: Siege - bemutatkozott az új védő, de még mindig nem értjük mit csinál

|

A Ubisoft egy fél perces trailerben mutatta meg a következő Season harmadik operátorát, de több kérdés fogalmazódott meg bennünk, mint amennyire választ kaptunk.

Hirdetés

Hamarosan elrajtol a Rainbow Six: Siege második évének utolsó DLC-je, amely egy új pályát és három új operátort hoz majd. Zofia képességeiről már elég jó képet kaptunk, Dokkaebi kütyüjének működése azonban egyelőre kérdéses, csak úgy, mint a most bemutatkozó Vigilé.

Hirdetés

A védő operátor ereje a jelek szerint a sisakjában lesz, és az előzetes szivárgások alapján annyi derült ki, hogy valamilyen módon láthatatlanná válik majd a drónok szeme előtt. Erre utal az alábbi trailer is, de a Ubisoft igyekszik a realitás talaján tartani az operátorokat, ebbe pedig a láthatatlanná válás nem annyira fér bele.

Én arra tippelnék, hogy Vigil egy két lábon járó Mute jammer lesz, akit így nem igazán lehet majd szemmel tartani, hiszen amerre jár, zavarja majd a drónokat. Ennek a hatósugara kérdéses (mert ha mondjuk a folyosó végén áll a drón, akkor azt valószínűleg nem zavarja), így lehet, hogy csak simán nem lehet megtagelni. Ez egy random meccsben talán elég az üdvösséghez, de egy jól kommunikáló csapat ellen édeskevés.

Szerencsére már nem kell sokat várnunk az igazságra, a Ubisoft ugyanis vasárnap, a Pro League döntő során minden részletet elárul majd. Vagy legalábbis a fontosabbakat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)