Hirdetés

Rainbow Six: Siege - már az olasz operátorokról szivárognak infók

|

Még csak épphogy elindult a játék új szezonja, de a következőről is kiderülhetett ez-az a fájlokból.

Hirdetés

Az Operation Chimera legnagyobb dobása egyértelműen az Outbreak mód, egy kicsit be is árnyékolta a két új operátort, Finkát és Liont. Azért lesz még idejük felfutni, a következő szezon csak nyáron indul.

Hirdetés

A napokban viszont megjelent két poszt a redditen, melyek alapján következtethetünk arra, mit fognak tudni az olasz operátorok. Mindkettőt olyanok tették közzé, akiket a közösség korábbi szivárogtatásaik miatt is megbízhatónak tart. Az egyik posztban egy állítólag a hivatalos oldalt ábrázoló kép látható, melyen Lion neve helyett az szerepel, hogy Bersaglio, ami olaszul célpontot jelent. A kép valódiságát nehéz ellenőrizni, ha valóban ez volt kiírva, mostanra megváltoztatták. 

A második poszt a játék klienséből kibányászott infókat tartalmaz. Ezek alapján az egyik új operátor képes lesz hologramos csalit lerakni, ami róla vetít ki egy képet és könnyen megzavarhatja így az ellenfeleket (ő lehet Bersaglio, illene a névhez a kütyü), a másik pedig golyóálló kamerákat lesz képes telepíteni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)