Hirdetés

Rainbow Six Siege - már tudjuk, hány pályával érkezik

|

Kiderült, hány különböző pályával jelenik majd meg a Rainbow Six Siege, és bár a mapok száma elsőre nem tűnhet nagynak, a Ubisoft igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy idővel még több helyszín érkezik majd.

Hirdetés

Ahhoz, hogy a Rainbow Six Siege-ben tényleg akkora szerepe legyen a taktikázásnak, mint azt a Ubisoft szeretné, komoly műgonddal kell kialakítani a montreali csapatnak minden egyes pályát. Persze az sem árt, ha meg tudjuk őket tanulni. Mint kiderült, ez nem lesz hatalmas kihívás, ugyanis a Siege decemberi megjelenésekor mindössze tíz különböző pálya lesz a játékban.

Erről a játék pályatervezője mesélt, amikor nemrég Ausztráliában mutatták be a Siege-et, de azt is elárulta, hogy természetesen a csúsztatott rajt után újabb és újabb helyszíneket kapunk majd. Ezeken egyébként már most dolgozik a Ubisoft Montreal csapata, de nem feltétlenül kell nulláról kezdeniük a megalkotásukat, ugyanis a tervezés szakaszában több mint ötven ötletet gyűjtöttek össze a lehetséges helyszínekkel kapcsolatban, ezt végül le kellett szűkíteniük tízre. Érdekes kérdés, hogy a megjelenés után kiadott pályákért kérnek-e pénzt, vagy az Evolve-hoz hasonlóan mindenki megkapja az új mapokat, hogy ne osszák meg a játékosbázist.

Mit gondoltok, elég lesz a tíz pálya, amin a Rainbow Six Siege megjelenésekor randalírozhatunk?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)