Hirdetés

Sniper Elite 3 - Xbox One-ra nehezebb fejleszteni

|

A Rebellion fejlesztői elmondták, milyen problémákkal kell szembenéznie annak, aki a Microsoft új konzolját is célba szeretné venni.

Hirdetés

A Rebellion programozói épp a Sniper Elite 3-at hegesztik gőzerővel, és a napokban bemutatott videók szerint nem is haladnak rosszul a projekttel. A fejlesztés azonban nem mindig haladt zökkenőmentesen, most azt is megmondják, hogy miért.

Azt eddig is tudtuk, hogy a két konzol számos ponton tér el egymástól, ezért a fejlesztőknek igencsak oda kell figyelniük, ha mindkettőn optimális kódot szeretnének összehozni. A PS4 valamivel erősebb hardverének köszönhetően könnyebben kezeli a 1080p-t, és ehhez jön még a Microsoft konzoljának memóriája. A redmondiak a GDDR5 helyett az eSRAM használata mellett döntöttek, ez pedig egy extra csavart jelent a fejlesztőknek.

A 32 megányi eSRAM azonban nem elég mindenre, ami nagyban befolyásolja a programozók munkáját. „A kis méret egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy mindent 1080p-ben csináljunk. Trükközni kell, vagy darabokban áttolni az egészet.” – mondta Jean-Baptiste Bolcato, a Sniper Elite 3 vezető producere, aki szerint teljesen megfordult a fejlesztési procedúra az előző generáció óta.

Akkor a PS3 cell processzora miatt a Sony konzoljával kellett extra köröket futni, most a Microsoft nehezítette meg a fejlesztők életét. „Most már minden simán megy, de eleinte rengeteget szenvedtünk miatta” –tette hozzá Bolcato. „ A Microsoft új SDK-ja (fejlesztőkészlet) azonban sokkal gyorsabb az előzőnél, így az Xbox One-on sem jelent már problémát az 1080p. Hat hónapja még izgulnunk kellett emiatt, de most már nyugodtak vagyunk a fejlesztést illetően.”

Ti ragaszkodtok a 1080p-hez, vagy meglennétek a 720-szal is?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)