Hirdetés

ReCore teszt - csak pár évet késett

|

A platformelemekkel vegyített lövöldében Joule Adams bőrébe bújva Corebot társai segítségével kell megmentenünk az emberiséget Far Eden veszedelmes világában. A sztorira nincs is panasz, de a ReCore sok tekintetben csalódás.

Hirdetés

Rendületlenül zajlik a Microsoft és a Sony csatája, és ahogy közeledik az év vége, a zöldek és a kékek sorban rántják elő és sütik a másik arcába nagyágyúikat és kis puskáikat. Az Xbox One mellé jött az Xbox One S, a PS4 mellé a PS4 Pro és a PS VR… és persze az exkluzív címek mindkét oldalon. Hálátlan feladat elköteleződni az egyik mellett, mert a saját szurkolók részéről fokozott várakozás, a túloldalról pedig leplezetlen gyűlölet övezi az érkezést, ami nem épp az a helyzet, amiből jól ki lehet jönni.

A ReCore-nak sajnos nem is sikerült, bár ezt éppenséggel magának köszönheti. Bejelentéskor még minden rendben volt: amikor az egyik E3-on a Microsoft büszkén újságolta, hogy Joseph Staten, a Halo játékok egyik fő írója, Mark Pacini, az első három Metroid Prime rendezője, illetve Keiji Inafune, a Mega Man, az Onimusha és a Dead Rising sorozatok atyja áll össze egy Xbox One-exkluzív produkcióra (amely akkor még nem, de a Play Anywhere óta már egyúttal PC-s verziót is jelent), mindenki lelkesedett; ilyen háttérrel nem is csoda. És az is biztos, hogy a cikket záró, kiábrándító százalék magasabb lett volna, ha a ReCore egy kis, névtelen csapattól érkezik. Na de most, hogy már előre keresztet vetettünk a medve bőrére (nem akadunk fenn, haladjunk), lássuk a vádiratot.

A jó hír: homok, az van

Far Eden nem olyan hely, ami rászolgált volna a nevére, bár ezzel nincs egyedül, mert ugye Angyalföldön se látni túl sok angyalt, ahogy Kisújszálláson sem szállnak levágott kisujjak. Távolinak távoli, de nem igazán éden - bár ahogy lassacskán körvonalazódik, eredetileg nem ez volt a terv, hiszen Far Eden valóban egy "távoli éden" kellett volna, hogy legyen az emberiség számára, ha már muszáj volt elhagyniuk a lakhatatlanná vált Földet. Az emberiség utolsó reménye az a több ezer robot (corebot) és néhány telepes volt, akik előőrsként érkeztek terraformálni Far Edent. A terv az volt, hogy a bolygó optimális lakhatóságához szükséges átalakítások beindítása után a telepesek hibernációban szundítanak úgy kétszáz évet, majd mikor vígan felkelnek, és előtotyognak nyuszis papucsban, odakint már virágoznak a virágok, és csiripelnek a csiripek. Drámai fordulat: hát nem. A bolygó sivatagos, barátságtalan, szinte az összes telepesnek nyoma veszett, a corebotok többsége pedig mintha megbolondult volna. Hősnőnk, Joule Adams, az egyik telepes próbálja kideríteni, hogy pontosan mi is történt az elmúlt kétszáz évben, de hiába, a helyzet csak egyre rejtélyesebb. Hogy a terraformáló gépek miért is álltak le… nos, túl kézenfekvő válasz lenne, hogy a Földről csak egy Joule-t kaptak, az meg ugye az egy watt teljesítménnyel egy másodpercig végzett munka. (Gyér taps a közönség hátsó soraiból, kb. onnan, ahol a fizikafaktosok ülnek.)

Jó a robot a ház körül

A barátságtalan vidéken azonban Joule nagy szerencséjére nem egyedül lesz kénytelen átvergődni. Utunk során egy mechanikus öleb lesz hűséges társunk, aki jó kutyushoz hűen képes felkutatni a homok fogságában rekedt begyűjthető tárgyakat. Rajta kívül egy kedves robotpók is pajtásunk lehet, aki testi adottságainak köszönhetően a magaslati pozíciókat is gond nélkül eléri. Végül persze ott van a melák Duncan is, aki már egészen emberi testet kapott alkotóitól. Neki a legkeményebb ellenfelek sem jelentenek gondot, bőszen tűri az ütéseket, ráadásul utat is nyithat nekünk ott, ahol egyébként zsákutcába futnánk. Mindezeken túl a játék egy bizonyos pontján egy repülő berendezésre is rácsaphatunk guberáló mancsainkkal. Gépi cimboráinkon túl Joule képességei lesznek segítségére. Corebotjaink mellett puskánk is fejleszthető (az alapvető fehér lőszerek mellé később kék-piros-sárga üzemmódba is kapcsolhatunk a hasonlóan színkódozott ellenfelek hatékonyabb mészárlása érdekében), a talált ládákból megszerezhető tervrajzok és alkatrészek használatával pedig tovább módosíthatjuk-erősíthetjük robotjainkat. Ezeket a fejlesztéseket bázisunkon végezhetjük el, de legalább lesz okunk hébe-hóba hazatérni, kicsit kifújni magunkat. Minden adott tehát egy izgalmas kalandhoz, ahol ember és robot vállt fogaskeréknek vetve harcol egymás mellett.

Dologra!

A ReCore első pár órájában még reményekkel telve vesszük át az irányítást női főszereplőnk felett. Joule rengeteg tennivalóval szembesül; annyi mindent kell gyűjtögetnie, hogy egy egész dzsavakolónia is elismerően utínizne ennek láttán. Frusztráló számú kapun kell a fáradságosan gyűjtögetett energiacellák (ilyen esetben kulcsok) használatával túljutni, amelyek egy viszonylagosan nyílt világot szabdalnak fel apróbb szeletekre. Néha homokvihar is átrendezi kicsit a terepet, de előbb-utóbb azért már átlátjuk a helyet. A szépen lassan megnyíló teleporthálózatnak hála persze nem kell egész álló nap a homokdűnék között baktatni, de azért a felfedezgetés fontos (és egy darabig akár élvezetes) része a játéknak.

Örökzöld(?) recept: harc és ugrabugra

A játékmenet a barangolás mellett még két másik, jól szétválasztható részre osztható. Ott vannak ugyebár a platformelemek, amelyek a ReCore ügyességi oldalát képviselik. Joule remek akrobata, testi adottságaira pedig ruházatának extra kiegészítői csak még rátesznek egy lapáttal. Ezeknek köszönhetően a dupla ugrás és a levegőben siklás sem jelent gondot a hölgynek. Az ugrabugra szekciók kellemesen nehézre sikerültek, teljesítésük közben sokféle akadály nehezíti életünket. Far Eden viszont nem egy békés hely, így a platformrészek mellett bőven kijut majd a harcból is. Fegyverünkkel rá tudunk fókuszálni az ellenünk felsorakozó robothordák tagjaira, ami jelentősen megkönnyíti a csatákat, viszont nagyon hamar monoton ujjgyakorlattá is silányítja őket. A kontroller iránygombjait használva csavarhatunk a dolgon, hiszen ha az ellenséges gépszörny színével megegyező árnyalatú támadást választunk a D-paden, akkor jóval könnyebben apró fogaskerekekre szaggathatjuk őket. A móka izgalmasabbá válik, amikor a gazfickók már váltogatják is színüket. Ha egy ellenfél már az utolsókat húzza, akkor arra is lehetőségünk nyílik, hogy brutálisan kitépjük a pórul járt robot központi magját, amivel remek fejlesztési alapanyagokhoz juthatunk (ha simán szétlőjük, akkor is, csak másfélékhez).

Ez nem is hangzik rosszul?

Nem? A gyengus grafikát még el lehetne nézni, ha Xbox One-on stabilan hozná a 30 fps-t - de nem. A rettentő hosszú töltési idők is dühítőek, bár mostanra azért már javult a helyzet, és az is, ahogy a játék direkt végigjáratja velünk ugyanazokat a helyszíneket többször is, például mert először még úgysincs meg a továbbjutáshoz szükséges corebot, vagy mert addig úgyis újra és újra neki kell futni egy ügyességi résznek, amíg meg nem szerezzük az összes elérhető energiacellát… ez érthető dizájneri döntés, de érdemes jól adagolni. Kimondottan elszomorító ugyanis, ahogy az egyébként jól kitalált játékmechanikai elemek rém unalmas darálásba-farmolásba fordulnak. Menet közben mintha kicsit elszámolták volna magukat a fejlesztők, mert túl nagy teret próbáltak megtölteni kevés tartalommal, ha inkább pár dűnét kivágnak, és összébb zsúfolják az akciót, az a mínusz 2-3 óra játékidő csak javított volna az összhatáson. És a százalékon is.

Ügyfélszolgálati változás!
ReCore
A kevesebb itt tényleg több lett volna. Nagy kár érte.
Ami tetszett
  • Jól kitalált világ, érdekes sztori
  • Oldschool Metroid-felépítés
Ami nem tetszett
  • Rengeteg bug
  • Mesterségesen elnyújtott játékmenet, rengeteg farmolás
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)