Hirdetés

Két új játékon dolgozik a Remedy, de egyik sem az Alan Wake 2

|

Egyre inkább úgy tűnik, túlzott optimizmus volt a Remedy részéről, amikor az Alan Wake 2 készítéséről meséltek, most ugyanis tagadták, hogy két új projektjük közül bármelyik az író kalandjainak folytatása lenne.

Hirdetés

Sam Lake novemberben még boldogan erősítette meg, hogy készül az Alan Wake 2, most viszont a Remedy munkatársai már egészen mást meséltek, mikor a Polygonnak adtak interjút. Egész részletesen beszéltek készülő játékaikról, de így is bőven hagytak kérdőjeleket a két projekt körül.

Thomas Puha és Johannes Paloheimo elárulta például, hogy 130 fősre duzzasztották fel a cég állományát, ami lehetővé tette számukra, hogy két csapatra osszák fel a dolgozóikat, azaz két játékon dolgozzanak egyszerre. Ez elsősorban azért fontos, mert így kevesebbet kell váratniuk a rajongókat két megjelenés között, de abban is segít, hogy különböző fajta játékokkal kísérletezhessenek egyszerre. Az új projektek persze nem jelentik, hogy felhagytak volna a Quantum Break támogatásával, a Windows 10-es verzión még mindenképp javítanak majd.

A két készülő játékról azt is megtudtuk, hogy sem az E3-on, sem a nyár végén megrendezésre kerülő Gamescomon nem fogják bejelenteni őket még.  Ezúttal nem a Microsofttal dolgoznak, így az is lehet, hogy multiplatform címeket készítenek. Azt viszont gyorsan leszögezték a Remedy vezetői, hogy nem távolodnak el a rájuk jellemző egyjátékos, sztoriközpontú játékoktól annak ellenére, hogy szeretnének néhány újdonságot beépíteni.

A másik játék még nagyon kezdetleges fázisban van. Egyelőre nem szeretnének egyikről sem beszélni, részben mert még nincs hozzá kiadójuk, másrészt pedig nem szeretnék a bejelentés után sokat váratni a rajongókat a megjelenésig. Ami pedig az Alan Wake-játékokat illeti, nagyon úgy tűnik, még nem sikerült tető alá hozni a folytatást, így más médiumokon keresztül próbálnak majd meg elmesélni történeteket ebből az univerzumból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)