Hirdetés

Remember Me - a The Last of Us beárnyékolta?

|

A kreatív igazgató a Remember Me minőségéről nyilatkozott, szerinte a projektjük félreértés áldozata lett.

Hirdetés

Jean Maxime Moris, a Remember Me kreatív igazgatója a Joystiq-nak adott interjújában elismerte, hogy előfordultak hibák, viszont meg van róla győződve, hogy félreértették a játékukat.

Noha tőlünk is korrekt pontszámot kapott, a Remember Me érezhetően kihagyott néhány ziccert és nagyon hiányzott belőle a nyitott világ. A hiányosságokat a kreatív igazgató is elismeri, viszont más nézőpontból látja az eseményeket: "Nagyon büszkék vagyunk a Remember Me-re" - mondta Moris. "Tisztában vagyok vele, hogy nem volt tökéletes, de valamilyen szinten félreértették. Ez volt az első fejlesztésünk. Teljesen maga alá temette egy nagy játék hype-ja, amely közvetlenül utána jelent meg (a The Last of Us egy héttel később debütált, mint a Remember Me). Mindez persze nem mentség, mert nem volt kifogástalan, voltak hibái."

Bárhogy is történt, mindez már a múlté, hiszen a Dontnod a gamescom 2014 alatt bejelentette, hogy a Square Enix kiadásában, epizodikus formában érkezik a Life is Strange című digitális kalandjátékuk, amelyben szintén női főszereplőt irányítunk és az idő visszatekerésén, valamint a mindent megváltoztató döntéseinknek lesz a hangsúly.

Mi a véleményetek a Remember Me-ről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)