Hirdetés

Rendhagyó módon vált elérhetővé a PES 2022 első demója

|

Az Unreal Engine egyelőre nem művelt csodákat a Konami focis játékával.

Hirdetés

Különös év volt a tavalyi a Pro Evolution Soccer rajongói számára, hiszen a Konami teljes értékű epizód helyett csak egy kisebb szezonális frissítéssel aktualizálta a szériát. Cserébe már akkor tudtuk, hogy idén "nagy" folytatást kapunk, méghozzá új motorral.

A hosszabb fejlesztés és az új grafika miatt nagy várakozás övezte, hogy mit küldenek a ringbe  a japánok az egyre több szivárogtatásban felbukkanó FIFA 22 ellen, s az első találkozásra végül egészen rendhagyó módon került sor.

Hirdetés

A Konami ugyanis mindenféle bejelentés nélkül közzétett egy "New Football Game" című demót, ami az online szerverek stabilitását hivatott tesztelni. A demóban 1v1-es meccseket játszhatunk a Manchester United, a Barcelona, a Bayern München és a Juventus között válogatva.

A program erősen félkész hangulatot áraszt, de a Konami hivatalos közleménye fel is hívja rá a figyelmet, hogy lényegében minden fejlesztés alatt áll a játékmenettől az egyensúlyon át a grafikáig. A netet persze így is gyorsan elárasztották a gameplayek, a beágyazott videón a PlayStation 5-ös változat szerepel, de egyébként PS4-en, Xbox One-on és Series S|X-en is elérhető a tesztverzió.

A látvány alapján nem estünk hasra, de a megjelenéskori változat valószínűleg sokkal jobban mutat majd. Ennek kapcsán már azt is sejthetjük, hogy mikor láthatjuk először, a demóban ugyanis molinók hada hirdeti, hogy július 21-én várható valamiféle bejelentés.

Az Untitled Football Game egészen július 8-ig lesz elérhető, így akit érdekel a PES 2022, az még jó pár napig lecsaphat rá.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)