Hirdetés

Resident Evil 3 Remake teszt - vadásszon rád a Nemesis

|

A klasszikus szériából nem ez a rész volt a legnagyobb durranás, de vajon egy Resident Evil 3 remake esetében reménykedhetünk a csodában? Miközben persze folyamatosan loholunk az életünkért...

Hirdetés

Mintha időkapszula pattanna ki éppen, úgy dől ránk a kilencvenes évek. Kiöregedett akcióhősök és filmek, visszapumpált fiúzenekarok, a 30-40 éves korosztályra, mint fizetőképes célcsoportra szakosodott szórakoztatóipar jellemzi az elmúlt időszakot. Természetes, hogy a játékvilág is erőteljesen szakosodik a remake és remaster ágazatra, a 4K-ra húzott nosztalgiabomba ráloccsant az üzleti tervekre, beterítette életünket. Persze most a koronavírus árnyékában élve kicsit bizonytalanabb a jövő, és a vírusokra épülő narratíva is kellemetlen mellékízt okoz, de a Resident Evil egy olyan legenda, amiért örömmel vállalnám a karantént egy egészséges, jól prosperáló világban is, így meg legalább eltereli a figyelmemet a régi idők játéka... ami egyébként sok szempontból teljesen új műként is értelmezhető, de persze ne rohanjunk ennyire előre a Nemesis csápjai közé! 

Hirdetés

Resident Evil 3 retró, zombivadászat 20 éve

20 éves voltam, amikor 2000-ben kijött Európában a Resident Evil 3: Nemesis (a japánok egyébként Biohazard 3: Last Escape néven ismerték, a mai napig nem tudom eldönteni, melyik a jobb cím). Akkor már rajongónak mondhattam magam, nem keveset pörgött a PlayStationön a korábbi két rész, az elsőt ráadásul német felirattal toltam végig vagy 10-szer, számtalan teljesen haszontalan szó és kifejezés él velem azóta is. Bevallom őszintén, nem ájultam el ettől a játéktól. Derekasan végigküzdöttem - egyébként tényleg küzdelem volt, mivel lényegesen nehezebb lett, talán bizonyos szempontból igazságtalanabb is -, de nem akartam aztán újra végigjátszani, pedig számos újdonságot mutatott fel a korábbi epizódokhoz képest.

Azt érdemes tudni róla, hogy kissé mostoha körülmények között született; gyakorlatilag egy spin-off epizód irányváltásával, ennek oka pedig éppen a konzolgenerációk váltásában keresendő. A Resident Evil 2 akkora siker lett, hogy a Capcom egyszerre sok projektbe vágott bele, fejőstehenet csinálva a népszerű szériából. Számtalan, később elkaszált koncepció látott napvilágot, sokáig még az sem volt egyértelmű, hogy a korábbi hősök sztoriját vinnék tovább, inkább a járvány kitörésére alapuló menekülős játékok tematikáján volt a hangsúly.

A PlayStation 2 bejelentése, valamint a Dreamcast-exkluzívként készülő Code Veronica (ami eredetileg a folytatás lett volna) végül kényszerpályára tette a munkát, kellett az éppen leköszönő PS konzolnak egy lezáró epizód, amivel trilógiaként lehetett búcsúztatni az érát meghatározó túlélőhorrort, ebben a Sony lobbiereje egyébként meghatározó volt.

Így a spin-off szálon dolgozó csapat hirtelen egy Resident Evil 3-at fejlesztett már, amelynek nem egy újonc volt a hőse, ahogy azt korábban tervezték, hanem Jill Valentine, akire még az első részből emlékezhetett a nagyérdemű.

Ez persze alapjaiban bélyegezte meg a viszonylag gyorsan összerakott utolsó rész írását és hangulatát: egy lényegesen felületesebb sztorit és kicsit déja vu élményekre alapozó játékélményt kaptunk, bár hozzá kell tenni, akadtak azért játékmechanikai újítások bőven. Először is Mr. X helyére került a Nemesis nevet viselő, szinte sebezhetetlen Tyrant-variáns monstrum, amely az egész játékmenet folyamán üldözött, alapjaiban nyomorítva meg életünket. Megjelent a dodge-olás lehetősége, sokkal jelentősebb lett a craftolás, többféle fegyver és keményebb tűzerő állt rendelkezésünkre, játékot megakasztó A-B döntési helyzetek terelték a sztorit kisebb mellékutakra, és többféle befejezés is várt minket ennek eredményeképpen, sőt, a Mercenaries hagyománya is itt kapott életre.

Ez persze szuper, de mindent összevetve a játék meglepően kemény lett, sokkal több zombi és egyéb, vírustól mutálódott lény harapdálta megfáradt testünket, a random feltűnő Nemesis pedig folyamatos pokollá tette a felfedezést, és a kicsit fürgébb mozgást elősegítendő irányítási rendszer sem segített sokat a kitérésekben a fixkamerás rendszer átláthatatlanságában. A pálya kiismerése és a megfelelő erőforrás-menedzsment háttérbe szorult, sokkal inkább kétségbeesett menekülés lett a játékélmény mozgatórugója. Nekem ez az irány már akkor sem tetszett, és legjobban ettől tartottam a remake esetében is. Nem annyira alaptalanul.

A Resident Evil-reneszánsz korszaka

Persze, hogy a Resident Evil 2 Remake elképesztő sikere (közel 6 millió eladott példányt már tavaly év végén sikerült túllépni) hozta magával a folytatást, és nyilván nem tudom hibáztatni azért a Capcomot, hogy a nosztalgiavonaton zötykölődve zsebel ki megint minden utast, a közönség (én is persze) fogékony a témára, és abban már biztosak lehettünk az előző rész fényében, hogy a remake minősége nem lesz problémás, komolyan odatették magukat a srácok, és a mai kor számára is értékelhető, átélhető játékot raktak le az asztalra. Ez elsősorban a látványban köszön vissza, a RE Engine már nem először bizonyítja, milyen csodálatos fény-árnyék effekteket, sima és mozgásban is jól működő grafikai élményt, parádés összhatást lehet vele összetákolni, de Kiyohiko Sakata keze alatt sikerült ismét kalapemelésre késztető terméket elénk varázsolni. A Resident Evil 3 Remake első látásra szép, simán fut, de ez a tavalyi előd fényében talán már nem annyira meglepő, azért azt a szintet el is vártuk a Capcomtól, meg is ugrották. Ugyanakkor már az első pillanatokban világossá válik, amit az elmúlt hónap Resident Evil 3 híreit követve már sejteni lehetett: itt bizony lényegesen merészebben térnek el az eredeti alapanyagtól, tekergetve kicsit a játékélmény paramétereit is, nyilván ezt is azzal a felütéssel, amit már a Capcom egyszer hangoztatott a széria kapcsán (és itt jelezném, hogy nem jött be nekik): meg kell felelni a kor követelményeinek. 

Oké, szinte érzem, ahogy mindenki ráfeszül a várakozásra, hogy mondjam már meg, milyen is lett a remake, ne tekergessem az idegszálakat, mert anyám elkezd csuklani. Akkor kezdjük az elején, nagy levegő:

Ez a játék nem a Resident Evil 3, sokkal egyszerűbb, sok tekintetben bugyutább, rövidebb élmény.

Az egyszerűséget itt most ne a játékélményre értsük, többféle nehézségi fokozat is van (pont úgy, mint a korábbi rész esetében), és ha valaki szereti kínozni magát, akkor minden lehetőség adott erre. A történet terén sem mondanám lényegesen primitívebbnek az élményt, a Resident Evil 3 eredetileg sem volt egy csavaros sztori, Jill egysorosai és a már-már kultikusan bárgyú dialógok nem fűszerezték agyon az amúgy sem drámai mélységű történetvezetést. Ehhez mérten a remake merészebben változtatja meg a sztori elemeit, kicsit játszik a karakterekkel (még újat is hoz), reflektál a tavalyi játékra is, sőt, kifejezetten erős kezdéssel bolondítja meg a tisztelt felhasználót. 

De akkor mi a Resident Evil 3 Remake baja?

A gond az, hogy az egész egyjátékos élmény bántóan lineáris, szinte teljesen kasztrálták belőle az agymunkát, a rejtvényeket, a pályák felépítésére és sorrendjére sem fogtok ráismerni sokszor. Az a tisztelet, ami a Resident Evil 2 felé irányult, itt szinte teljesen eltűnt: merészen átrendezték az egész szobát, ahol egy régivonalas rajongó most zavartan néz körbe, keresi az emlékeket, de semmi nem ott vagy nem úgy van, ahogy fejben hagytuk. Mondhatnék annyit a srácok védelmében, hogy a 20 évvel ezelőtti Resident Evil 3 korántsem lett annyira kultikus darab, a fent említett okok miatt kissé összetákolt hatása volt eleve, helyszínei pedig sokban hagyatkoztak a korábbi két epizódra mind hangulatban, mind felépítésükben, de attól még meg lehetett volna próbálni arra építkezni, nem teljesen átszabni, sőt, kifejezetten lerövidíteni az élményt. A legkönnyebb szinten 4-5 óra alatt elsőre lehozható, az S minősítéshez 2 óra 30 perc kell, ebből össze tudjátok rakni, mire számíthattok futamidőben. Igen, tudom, hogy az eredeti is pont ebben a tartományban mozgott hosszát tekintve, de itt több az átvezető, és egész egyszerűen kevesebb az interaktív rész, maga az érzet - főleg a csőjáték jelleg miatt - erősen foghíjasnak hat. Ha egy 20 éves játék remake-jéről beszélgetünk, akkor ne az legyen már az alaptétel, hogy legalább az eredeti hosszát érjük el, miközben abból konkrét pályarészek tűnnek el süllyesztőben.

Az pedig, hogy IQ szinten megint közelítünk a Resident Evil 5-6 világa felé, kifejezetten frusztráló lesz a régi rajongóknak, akik pont a remake-ektől várták az arany középutat, amit egyébként szerintem a Resident Evil VII is okosan kerülgetett a maga formabontó módszereivel.

Tehát nincs többféle befejezés, nincsenek döntéshelyzetek, megváltoztak az ellenfelek, nincs Mercenaries, alig találkozunk bármilyen bonyolultabb logikai feladvánnyal, és a klasszikus tárgypakolgatós metódus is leszűkül a lőszercraftolásra és a megfelelő fegyverek pakolgatására az adott pályaszakasz teljesítéséhez. Rövid és rohanós játékra lett tervezve az egész pályaszerkezet, kemény bossfightokkal (de azok is eltérnek az eredetiektől), viszont legalább a harc és az irányítási rendszer lett annyira szórakoztató, hogy kicsit nyugtasson első felháborodásom után. Majdnem egy etapban vittem végig az egész játékot, a hangulat vitt magával, a kitérésre és hárításra kihegyezett újítások az irányításban pedig kellően feldobták az élményt. Sokkal kevesebb a zárt és szűk tér (ahogy a régiben is amúgy), így van is hely és lehetőség kihasználni a dodge-rendszert. Erre persze szükségünk is lesz, mivel a Nemesis gyakorlatilag egy Terminátor (sőt, pofátlanul rá is játszanak erre néha a jelenetekkel és zenével), amely megállíthatatlan, és lényegesen idegesítőbb, mint Mr. X.

Szerencsére nem egy ámokfutás az egész menet, ebben legalább hűek voltak az eredeti részhez az alkotók, nem kell attól tartani, hogy ne lenne időnk felfedezni dolgokat. A baj csak az, hogy nagyon nincs mit. A legfurfangosabb széfnyitogatók és minden követ megmozgatók gazdagabbak lehetnek extra inventory helyekkel, erősebb fegyverekkel vagy töltényekkel, de a sztori szinte semmi komoly kihívás elé nem állít szellemileg, és ezen egyszerűen nem tudok felülemelkedni, hiába élvezem az akciót és a sokszor ijesztő, adrenalindús pillanatokat.

Ez nem remake, ez egy új játék

Ha úgy nézzük a dolgokat, hogy nem a régi időkhöz igazítjuk az elvárásainkat (bár azért egy remake esetében nem gondolom, hogy ez indokolatlan reakció), akkor a Resident Evil 3 egy frankó akció-horror túlélőjáték, amit a mai kor gyermeke is keblére ölelhet. Van azért annyi felfedezhető háttértörténete, hogy a feljegyzéseket olvasgatva egy kezdő játékos is megértse a világát, a tempója magával tudja ragadni az embert (és mivel az aluliskolázottakra van optimalizálva a rendszer, így meg sem akaszt majd), és az újrajátszhatósági faktora is adott, ha szeretjük az egyre nehezedő kihívásokat. A játékmenet során teljesített kihívásokkal (ölj meg X zombit, találj meg minden széfet, vidd végig S fokozaton a játékot, stb.) pontokat is kaphatunk, amelyekkel extra ruhák, képességfokozók és keményebb, vagy akár végtelen tölténnyel rendelkező fegyverek is megvehetőek, hogy ezekkel vágjunk neki az egyre komorabb nehézségi fokozatnak, kimaxolva az élményt. Ezen kívül pedig ott van a teljesen különálló többjátékos móka, a Resident Evil: Resistance is, ami szerintem nagyon ígéretes alapokra épül, de csak a teljes megjelenés után fogok írni róla nektek, mert itt a legfontosabb pont az aszimmetrikus multi feltérképezése, kiismerése, ezt pedig nem akarom elkapkodni, és nem is befolyásolja a véleményemet a Resident Evil 3-ról.

A véleményem pedig nem pozitív. Meg kell értenie a Capcomnak, hogy ugyanazt a pofonosládát feszegetik, amikor azt hiszik, hogy az akciódúsabb, egyszerűsített játék a kulcs a tömegekhez, mint amivel már korábban pórul jártak. A Resident Evil nem lesz Call of Duty. Az előző rész remake-je anyagi siker lett, sikerült megszólítani vele új generációt is, a klasszikus játékmechanikákat keverték a modern megoldásokkal és csodálatos látvánnyal, meg is lett a várt eredmény. És erre megint elindult egy olyan folyamat, ami egyszer már teljesen tévútra vitte a szériát, amikor a meglepően újszerű és sok szempontból teljesen eredeti Resident Evil 4 után zuhantunk a popcorn-mozi hangulatvilág felé. Mindig jó az újítás, ezt bizonyította a Resi 7 és a nagyon ügyesen kitalált RE2 remake is, de most csak annyit sikerült újítani, hogy kiszedtük a betűtésztákat a paradicsomlevesből, a felét kiöntöttük a csapba, és most eladjuk Bloody Marynek. Közben meg azok, akik történetesen paradicsomlevest ennének, nézhetik a bezárt konyha ajtaját. 

A Nemesis amúgy nem mondja most, hogy "S.T.A.R.S." , de bárcsak ez lenne a legnagyobb problémám...

Mazur is kipróbálta a játékot, és egészen eltérő véleményre jutott, ezt is mindenképpen olvassátok el a következő oldalra lapozva!

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Oldalak: 1 2

Resident Evil 3 Remake
Ha nem Resident Evil 3-ként nézünk rá, akkor élvezhető darab, de a műfaj rajongóinak túl üres és egyszerű lesz.
Ami tetszett
  • meglepő fordulatokkal tarkított eredeti sztori
  • ügyesen fejlesztett irányítási és harcrendszer
  • jól szintezett nehézségi fokok
Ami nem tetszett
  • ez nem egy remake, hanem teljesen átírt játék
  • nincs benne semmilyen szellemi kihívás
  • az előző remake-hez képest is visszalépésnek tűnik
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)