Hirdetés

Resident Evil Village és Disco Elysium - ezzel játszunk a hétvégén

|

Vámpírokkal és vérfarkasokkal fogócskázunk, többnyire minket kergetnek, nem pedig fordítva, de így is nagyon élvezzük.

Hirdetés

Megérkezett a Resident Evil Village, és úgy vetettük rá magunkat, mint Lady Dimitrescu lányai a palack '81-es évjáratú 0 negatívra. Néhányan közülünk már keresztül-kasul bejárták a falut és a várkastélyt, de a többiek sem tervezik kihagyni ezt az élményt, függetlenül attól, hogy egyébként kedvelik-e a horrort vagy sem.

Hirdetés

mazur - Amikor kiderült, hogy annak idején félbehagytam a Resident Evil 7-et (mert a rémülettől kiguvadt szemeim folyamatosan összekenték belülről a PSVR lencséit), HP a lelkemre kötötte, hogy a Village előtt mindenképp fejezzem be. Remélem, szegény Ethan kijut végre a louisianai ingoványból, mert utána már bizonyára kiegyensúlyozott és nyugodt élet vár rá, nem igaz? Közben néha a Disco Elysiumban pihentetem felborzolt idegeimet, ami még mindig ugyanolyan fantasztikus játék, mint ahogy emlékeztem rá, sőt, a The Final Cut verzió miatt még annál is jobb. Ezt majd kifejtem bővebben is, csak ne kapjak addig idegösszeroppanást.

HP - Elképesztően vártam a Resident Evil Village-et, és most, hogy vége, csak üresség van. Tudom, hogy ez ilyen picsekvés (vagyis szenvedésnek állítom be a jó dolgomat, ami a legundorítóbb dolog, amire gamer újságíró vetemedhet), de ettől még teljesen igaz, hogy elvonási tüneteim vannak, amin a Mercenaries mód nem igazán segít. Lehet, hogy elő kellene venni valamelyik korábbi részt? Segítsetek dönteni!

Paca - Nagyon fontolgatom, hogy nem volna-e érdemes megint nekimenni a Resident Evil Village-nek, összeszedni azt a kevés cuccot, amit az első végigjátszás során nem tudtam. Tényleg próbáltam alapos lenni, de voltak pillanatok, amikor az életemért rohantam, nem álltam le fiókokat nyitogatni. Ha azt nem, elkezdem a Moonlightert Switchen, jókat hallottam róla, jól esne most valami indie.

Zs - Az első két küldetés után még majdnem töröltem az Outsiderst, de aztán valahogy magával ragadott a sztori és a remek gunplay. A karaktereket és a párbeszédeket ugyan baltával faragták, de a kooperatív looter shooter-máz alatt egy élvezetes single-player kalandra leltem változatos pályákkal. Még egy ok, hogy hálás legyek a Game Passnak, mert magamtól sosem próbáltam volna ki. 

Hunter - Én nem vagyok egy nagy Resident Evil-rajongó. A horror sem az én műfajom, és a korábbi részekkel is csak futólag ismerkedtem, de a Village most felkeltette az érdeklődésemet annyira, hogy megpróbáljam beszerezni. Ennek a kísérletnek a sikere kérdéses, úgyhogy a biztonság kedvéért befizettem a Final Fantasy XIV havidíjamat, hogy a vámpírhölgyek nélkül is legyen mit csinálnom.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Szabi - Az utóbbi pár hét az életemben meglehetősen viharosra sikerült, úgyhogy csak valami könnyed kis limonádé kalandhoz van lelkierőm. Szerencsére ott figyel a polcomon az Uncharted széria, és mivel nemrég végigtoltam az első három részt, most újra nekikezdtem a negyediknek, mert már alig emlékszem valamire a sztorijából. Nem tudom, hogy lehet az, hogy amihez hozzányúl a Naughty Dog, az arannyá válik a csapat kezei között, de nem is töprengek ezen, inkább megyek vissza kalózok kincsei után kutatni, pont ez kell most a lelkemnek.

Szada - Nagyon bízom benne, hogy a BioWare újra a régi fényében fog tündökölni, ezért a Dragon Age 4-re készülve folytatom a Dragon Age Inquisition végigjátszásomat, emellett pedig pörgetem az Invincible sorozatot is, mert beszippantott Robert Kirkman rajzolt világa. A terveim szerint offline szórakozásból sem lesz hiány, ugyanis nekiugrok a sokak által dicsért Harleen képregénynek és kiderítem, hogy valóban olyan jó-e, mint mondják. 

- Mivel nemsokára bemutatkozik a Total War: Warhammer III játékmenete, kedvem támad megint kicsit az Öregvilágban háborúzni a hétvégén. Már csak azt kell eldöntenem, hogy melyik frakcióval indítsak új kampányt. Egyfelől lenne kedvem Karl Franzcal is győzelemre vezetni a birodalmát, de mivel úgy hallottam, még mindig nagyon erősek a törpék a trilógia első részében, lehet hogy őket csomagolom össze a Chaos Warriors frakcióval.

Csirke - Az ötödik biome-nál járok, és most már senki és semmi nem állíthat meg: ha törik, ha szakad én bizony végig fogom nyomni a Returnalt. Lehet, hogy nem most hétvégén nézek farkasszemet a stáblistával, de egyszer mindenképp találkozni fogunk.

MattMadzz - Sok év kihagyás után végre újra együtt játszunk egy régi barátommal. Előkerült a CS:GO, amibe több mint 3000 órát tettünk bele együtt, most viszont a biztos ötös helyett csak ketten játszogatunk, így a Wingman 2v2-es pályáit próbáljuk felfedezni. Sok hónap, vagy talán évek után jó volt úgy visszatérni, hogy a csirkéken kívül semmi sem változott.

Chava - Inkább lassan, mint biztosan, de azért haladok a Prey fináléja felé, eközben pedig bőszen tervezem a nyári roadmapet, amin a tesztek mellett helyet kapnak csupán rekreációs célból elkövetett végigjátszások is. Nem mondtam még le a Resident Evil maratonról, ahogy egy ideje már azt is fontolgatom, hogy nekimegyek a Yakuza szériának, beleértve a jobban sikerült spin-offokat is.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)