Advertisement
Hirdetés

Évértékelő 2016: ahogy RG látta

|

Már megint itt az év vége, pezsgő folyik gégébe, és kellene tán valaki, leadet írni ide. (Nem - Kaci)

Hirdetés

Ha egy printből átvett teszt lenne, valószínűleg meg kéne vágni RG évértékelőjét, mert ennyi szöveget bizony csak kevesen olvasnak el, meg egyébként is a fele valószínűleg azért született, hogy meglegyen az oldalszám. Szerencsére ebben az esetben nem ez a helyzet, itt bizony csak magvas gondolatok (már-már szokatlanul magvasak a GSO hasábjain, de hát ezek az évértékelők már csak ilyenek) várnak benneteket, úgyhogy tanácsos az elejétől a végéig elolvasni, sőt, mint a fizika házi esetében, ha valamelyik rész nem jön át elsőre, akkor fussátok át nyugodtan többször is, hogy megragadjon az esszenciája. Ilyenkor különösen csodálom RG-t (egyébként is, de az ünnepek környékén még érzékenyebb a lelkem), mert én már arra sem igazán emlékszem, mi történt a múlt héten. Lehet, hogy gyógyszert kéne szednem, vagy rászánni az időt és vezetni azt az átkozott YearCompasst. Na majd jövőre. - Kaci

Őrületes tempóban száguldanak a napok, hetek, hónapok, és mire kettőt pislogna az ember, már megint az év utolsó napjait éljük, amikor édes kötelességünkként leülünk a gép elé, kicsit visszagondolunk az elmúlt 12 hónap 365 napjára, és összehányunk hetet havat arról, hogy mi történt velünk ez idő alatt. Nézzétek el nekem, ha kicsit kevesebb lesz a játék, és több a külvilág, de a GS külsőseként nálam jelentősen alul van reprezentálva a digitális világ a többiekhez képes. 

Talán akad, aki emlékszik rá, hogy esetemben a tavalyi év eleje elég rosszul indult, és sokszor nézegettem a belvárosi hídról a Tisza sötéten hömpölygő vizét azon töprengve, hogy mi végre születtünk a Földre. Aztán vettem egy nagy levegőt, kerestem egy megfelelő szakembert, akivel néhány hónap alatt közösen helyretettünk bizonyos dolgokat, és nekikezdhettem kicsit másként élni az életet, mint addig. Már akkor is úgy gondoltam, ha az ember képes a saját érzelmi gödreiből kikecmeregve levonni a megfelelő tanulságokat, akkor igen fontos lépést tesz abba az irányba, hogy ne kerüljön újra mélyre. És mily fura az élet, hiszen miközben az egyik év sötétebbnek tűnik, mint a vakond belső zsebe, a másik olyan, hogy igazából keresni kell benne a negatívumokat, ha már mindenképpen írni kellene róluk. Mély sajnálatomra azonban más nem volt ilyen szerencsés, így tartozom annyival Szadának, hogy megemlítsem, ő most azért nem szerepel a visszatekintők szerzői között, mert elmondása szerint túl sok lenne a negatívum, és nem kíván ezzel titeket terhelni. 

2016: az önállóság első féléve

Számomra az idei év egyik legfontosabb eseménye az volt, hogy mivel január 1-től politikailag sem mentes okokból a munkahelyem átköltözött egy másik városba, fogtam magam, és nem írtam alá a kinevezésmódosítást, hanem átvedlettem egyéni vállalkozóba, és sok-sok szó egymásra hajigálásával igyekeztem megtermelni a szükséges anyagiakat ahhoz, hogy fizessük a lakáshitelt, legyen meleg víz, étel, folyjon a csapból a víz, stb. Mindez olyan jól sikerült, hogy hirtelen azon kaptam magam, minimum napi 20.000 karaktert kell írnom ahhoz, hogy az összes feladatom el legyen végezve, és rá kellett jönnöm, ez baromi sok. Ellenben mégis megvolt a dolognak az a szépsége, hogy magam osztottam be az időmet, és ha éppen úgy éreztem, most elég volt, akkor leültem a PS4 elé, és lenyomtam néhány csatát a World of Tanks fémhulladéktól teli harcmezején. Jó volt, hogy a napi melót megszakítva felkaphattam a nyúlcipőt, és ki tudtam menni futni, mint ahogy az is, hogy amennyiben az időjárás megfelelőnek tűnt, simán elmentem repülni, és szabadságot sem kellett kivenni hozzá.

Talán kicsit még jobban kinyílt a világ, hiszen el tudtam menni a fiam fociedzéseire, mindig ott tudtam lenni a lányom óvodai műsorain, és bármelyik délután be tudtunk menni a családdal a központba, enni egy jó fagyit. De aki maga is kötetlen munkaidőben dolgozik, az úgyis tudja, miről beszélek. Mindez azonban nem ment volna, ha mindazok mellett, hogy magamnak is sikerült újabb és újabb munkákat felhajtani, ne lettek volna a környezetemben olyan emberek, akik megbíztak bennem, és szintén adtak némi írnivalót (kiemelt köszönet a kétbetűs nevűeknek). 

2016, a távollét második féléve

Tartott mindez július 1-ig, amikor jött egy munkalehetőség, melyet nem tudtam, és nem is igazán akartam visszautasítani, így végre visszakerülhettem az útépítésbe, amiből 2011. májusában kiestem. Apró probléma, hogy a cég 120 kilométerre van Szegedtől, így kénytelen voltam a napokat a családtól távol tölteni, hogy igazán csak péntek estétől vasárnap estig legyünk együtt.

Ám, bármily fura, ennek is vannak előnyei, melyek akár paradoxonnak is tűnnek, de tény, hogy még szorosabb lett a kötelék a családdal, és lassan tényleg kezdem magam is felfogni, hogy mit is jelent két gyerek, és egy szerető feleség. Mennyire stabil hátországot képeznek ők a mindennapokban, és milyen erős nő a feleségem, hogy a távollétemben is úgy fogja össze a családot, hogy minden klappoljon. Őszintén mondom, végtelen tisztelettel adózom azoknak a hölgyeknek, akik kénytelenek bármilyen okból egyedül, vagy jobbára egyedül boldogulni a hétköznapokban. 

2016 keserű felismerése

Jövőre 40 vagyok!

Idén elég sűrűn elhangzott a számból, és általában mindig valamilyen vicces helyzetben, de attól még tény marad. Lepörgött negyven év, miközben a vályogház falánál tétován billegő pelenkásból kisiskolás vált, akit első nap elrántott a táska, majd pedig tinédzserré cseperedett, hogy úgy érezze, jobban ismeri a világot, mint az őt körülvevő felnőttek. Aztán komolyodott kissé, talán valahol benőtt a feje lágya is, és lediplomázott, kilátástalannak tűnő hónapok után munkát talált, családja lett, elért bizonyos dolgokat az életben, hogy utána rongybabaként essen össze, de ebből is kikecmeregve eljusson oda, hogy jövőre 40. 

És mindez mikor vált kristálytisztává? A GS Táborban, ahol a vízi akadálypályán úgy mentem végig, mint akit most engedtek ki a szociális otthonból, holott még 30 évesen is fürgén, és ruganyosan tudtam mozogni. Az persze nem meglepő, hogy egy 20 éves elkeni az ember száját mozgásban, de az, hogy videón sajnos nagyon látszik a tétova mozgás, a feleslegesen cipelt kilók hullámzása, és az 5 perc intenzív mozgás utáni zihálás, hát az nagyon szar. De ez van, el kell fogadni, hogy vagy visszatérek a sporthoz, vagy olyan leszek, mint akiken a Lehetetlen Küldetésben a fiammal röhögünk. 

2016 keserű pirulái

Az életben nem lehetünk minden pillanatban győztesek, és arról, hogy ezzel mindig tisztában legyünk, általában gondoskodik a sors. Le kell szögezzem azonban, hogy az idei év számomra valamiért más volt, mint a korábbiak, mert ha akadtak negatívumok, azok messze nem voltak olyan fajsúlyosak, mint az elmúlt évek egyéb rossz eseményei. Bár elég rosszul érintett, hogy valaki végigsétált az autóm tetején az őszi PlayIT-en, amit azóta sem értek, de ez van. Nem kimondottan ehhez az évhez kapcsolódik, de most kristályosodott ki bennem igazán, és attól tartok, hogy ezzel feszegetem a GSO elveinek határait, de le kell írjam. Tartok tőle, hogy ez az ország nem megfelelő a gyerekeim számára, akikkel kapcsolatban szeretném, ha úgy nőnének fel, hogy az iskolában megfelelő, az életben is használható tudást töltenének a fejükbe, és ne egy folyton változó, egyre rosszabb irányba tartó rendszerben kelljen felnőniük. De inkább nem folytatom.

A többiek már említették, de én sem tudok elmenni mellette szó nélkül, hogy idén nagyon sok olyan ember távozott közülünk, akiket én is szerettem, így elsőként emelném ki Bud Spencert, bár hozzá kell tenni, hogy ő teljes életet élt, és biztos odaát is remek dolga van. 

2016 utazós pillanatai

Talán nem is pillanatok ezek, hanem események, de idén valahogy úgy adta ki, hogy egész sok helyre eljutottam, így például egy felkapott internetes oldalnak köszönhetően Varsóban életemben először vehettem részt videojáték bemutatón, ami bár villámlátogatás volt, mégis remek élményt nyújtott. Az már más kérdés, hogy nagyjából semmit nem tudtam kezdeni a konzolos lövöldözéssel, de így jár, aki hozzá van szokva az egérhez és billentyűzethez.

Aztán Varsóból hazatérve már nem is kellett hazajönnöm Szegedre, hanem másnap indultam tovább Szlovákiába, az immár szokásosnak nevezhető, kéthetes vitorlázórepülő versenyre, júliusban pedig megpihentünk kicsit egy sós víz partján, míg az év utolsó napjait Németországban töltöttük, átruccanva Svájcba. Ennyi ország eddig még soha nem jött össze, igaz, az elmúlt évek nem feltétlen a nyaralásról, meg egyéb tevékenységekről szóltak, de ez most nem tartozik ide. 

2016 legszebb momentumai

Mint mindig, most is ki kell emelnem a GS Tábort, ami számomra leginkább azért volt különleges, mert immár a fiam is velem tartott. Illetve úgy érzem, szervezői részről leginkább a mostani brigád találta meg egymással a közös hangot, és ezt nem azért írom, hogy akik most nem voltak ott, szarul érezzék magukat, hanem azért, mert tényleg remek csapat jött össze. Remélem, jövőre is hasonlóan jól működik majd minden. 

Fontosnak tartok kiemelni még valamit, illetve inkább valakit, akivel bár földrajzilag eltérő helyeken élünk, mégis folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Ezt a valakit Ábelnek hívják, és tavaly beugrott a táborba, hogy nekem adja élete első kézi konzolját, amit a saját zsebpénzéből vett anno. Személyében egy nagyon tisztelettudó, szimpatikus, és kedves tinédzsert ismertem meg, aki sportemberként sem elhanyagolható, és bár eddig sem gondoltam úgy, hogy a mai fiatalok haszontalanok, Ábelt megismerve még inkább hiszem, hogy a jövő biztosított. Az viszont már annál inkább 2016-hoz kapcsolható, hogy rövidke nyomozómunka után sikerült felvennem a kapcsolatot az anyukájával, így végre viszonozhattam Ábel csodálatos gesztusát. 

Mindemellett szeretném említeni a Citromdíj forgatást, mert minden egyes ilyen alkalom rengeteg nevetéssel és mókával jár, főleg akkor, ha olyan emberekkel dolgozhatunk együtt, mint Isti, vagy a Daev -  Sirius duó. A Gócza-féle "én ott ülök, ahol akarok" mondat és arckifejezés pedig olyan, hogy ha valamelyik hollywoodi sztár nyomta volna el, januárban szobrot kapna érte. És bár senki nem szokta megtenni, de kötelességemnek érzem leírni, hogy nagyon nagyra becsülöm Endre és Ádám munkáját ezekkel a videókkal kapcsolatban, hiszen nagyon sokan nem is tudják, milyen őrületesen sok meló van már egy 5 perces anyaggal is, nemhogy egy 18-20 percessel. És mivel voltak furcsa visszhangok, azzal is érdemes tisztában lenni, hogy ezeket a filmeket mi teljesen ingyen csináljuk, ami alatt nem azt kell érteni, hogy nem kérünk érte pénzt, hanem azt, hogy nincs rá költségvetésünk. Ergo csakis saját eszközökből, olykor saját pénzünket beletéve készítünk el mindent, azokat a dolgokat felhasználva, amiket néhány lépés távolságban magunk körül megtalálunk. Endre intézi a szereplőket, összehangolja a lehetőségeket, és megpróbálja úgy mozgatni a szálakat, hogy nagyjából mindenki egy helyen legyen akkor, amikor szükséges. Külön öröm ebben az egészben, hogy a visszajelzések alapján úgy tűnik, értitek is a fent leírtakat, és nem kértek számon rajtunk színészi képzettséget, profi stúdiómunkákat, végletekig kidolgozott forgatókönyvet. Ellenben innen is üzenném azoknak, akik más YouTubereket kívánnak látni a mostani film folytatásában, hogy kizárólag azokkal tudunk dolgozni, akik a mi költségvetésünkhöz hasonló ellenszolgáltatás fejében tudnak eljönni (értsd, szintén társadalmi munkában), és ilyenből bizony elég kevés van. 

Számolatlanul írhatnék még a szép dolgokról, de tartok tőle, titeket az nem érdekelne, és bár nem szeretnék gurut játszani, de őszintén ajánlom mindenkinek, hogy próbálja meg tudatosan keresni az életében a pozitív dolgokat, mert az elég sokat segít. Az a legjobb az egészben, hogy elég egy vízparti naplemente, egy kézen fogva sétálós negyedóra, egy korsó sör a barátokkal ahhoz, hogy azt gondolhassuk, ez most egy közel tökéletes pillanat. Aztán valószínűleg jön majd olyan időszak, amikor a szőnyeg szélére kerülünk, de azzal foglalkozzunk akkor és ott, amikor és ahol kell, ne rettegjünk tőle előre.

2016 játékos szemmel

Kevés időm van játszani, és jobbára csak akkor ülök gép elé, ha olyan címről van szó, amiről tesztet is kell írni. Így alakult ki nálam az, hogy egy játék akkor jó, amikor a cikk leadása után is előveszem. Egyértelmű kivételt jelentett az idei évben a Mafia III, ami messze nem azt hozta, amit vártunk tőle. Helyesebben inkább úgy lehetne megfogalmazni, hogy volt benne egy csomó jó ötlet, amit aztán szépen agyonütöttek a monotonitással. Sőt, legnagyobb hátrányára az vált, hogy egy remek játék folytatásaként hirdette magát, márpedig fiatalabb testvérként nagy a megfelelési kényszer, és ez most nem jött össze. 

Egyértelműen legjobb címet viszont nem tudnék mondani, bár hozzá kell tennem, hogy HP jóvoltából megismerhettem az Uncharted 4-et, és kimondottan megkedveltem, míg PC-s fronton leginkább a The Solus Project mozgatott meg, de ő sem varázsolt el teljesen. Többet vártam az American Truck Simulatortól, és még néhány egyéb címtől, de a mainstream dolgok kikerültek, így nincsenek sem hatalmas ujjongásaim, sem őrületes bánataim. 

Jöhet 2017! 

Még tudnék sok-sok dolgot írni ezer egyéb témában, ám azt sem hiszem, hogy idáig bárki elolvassa, úgyhogy inkább áttérnék arra a részére, hogy szeretném, ha jövőre ismét lenne 12 darab GameStar megjelenés, egy remek tábor, és két frankó Citromdíj film.

Örülnék, ha többet tudnék találkozni a barátaimmal, és még jobb lenne, ha repülésből is kicsit több jutna, mint amennyi idén, mert lassan nem csupán a levegőben, de a repülőgépben is vendégnek érzem magam. 

Mindemellett szeretném, ha a családban megmaradna az a fajta harmónia, ami most van, és kívánom, hogy ne csupán jövőre, hanem még nagyon-nagyon sokáig legyünk együtt a feleségemmel, akkor is, ha a gyerekek már kirepültek, és egyetlen barátunk a járókeret. 

Nem feledkezem meg rólatok sem, kedves olvasókról, akik idén számtalanszor megleptetek, főleg akkor, amikor valóban komoly dolgokról volt szó egy-egy írásban, és a hozzászólásoknál előbukkantak azok, akik hozzám hasonlóan együtt tudnak élni olyanokkal, akik nem innen jönnek, hanem amonnan, akik tudják, hogy az embereknek vannak érzéseik, és nem bélyegeznek genetikai hulladéknak másokat csak azért, mert különböznek az emberek 90 százalékától. 

Boldog Újat Mindenkinek! 

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)