Hirdetés

Rime - a Denuvo brutálisan lassította a játékot?

|

A Rime feltöréséért felelős cracker szerint a Denuvót kell okolni az arcpirítóan hosszú töltési időért.

Hirdetés

Rekordidő, mindösszesen öt nap alatt befuccsolt a Rime másolásvédelme, feltörték a Denuvót, amit aztán a fejlesztők el is távolítottak a játékból korábbi ígéretükhöz híven. Egy Baldman néven futó cracker volt a kis komisz , aki nem mellesleg érdekes dolgokat tárt fel a védelem kapcsán.

Baldman mindenek előtt fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a Rime egy remek játék, és csak arra tud biztatni mindenkit, hogy vásárolják meg a Tequila Works alkotását, ezzel támogatva azt, hogy a fejlesztők a jövőben is ilyen kis csodákat szállíthassanak nekünk. Amellett viszont nem tudott szó nélkül elmenni, hogy szerinte a Denuvo miatt lassult be olykor elviselhetetlenül a Rime.

Szerinte míg a hasonló másolásvédelemmel ellátott játékok (például a Prey vagy a Nier) csak nagyjából ezer kapcsolatot létesítenek a szerverrel futás közben, a Rime esetében ezeknek a száma több százezer volt. Sőt, ez még csak a játék korai szakaszára érvényes, később ugyanis még keményebb fordulatszámra kapcsol a Denuvo és akár milliós értékre is nőhet ezeknek a kapcsolatoknak a száma. Baldman úgy érzi, elég csak egymás után elindítani a védelemmel rendelkező és a tört verziót, mindenki számára egyértelmű lesz a különbség.

A Tequila Works persze nem hagyhatta szó nélkül ezeket a kijelentéseket. Ők úgy tudják, hogy a Denuvo mindössze néha ellenőrzi, hogy minden rendben van-e a védelemmel, ez pedig általában semennyire sem befolyásolja a játékélményt, ha mégis történne minimális lassulás, az nem érheti el az észrevehető szintet. A Denuvo munkatársai is siettek leszögezni, hogy számos tesztelést elvégeztek és nincs semmi különbség a védett és a csupasz verziók között.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)