Hirdetés

Visszatérnek a játékfejlesztéshez a Riot Games alapítói

|

A League of Legends fejlesztését útjára indító két fejlesztő az utóbbi években inkább a cégük vezetésével volt elfoglalva, de most úgy döntöttek, visszatérnek a játékok készítéséhez.

Hirdetés

Izgalmas blogposzt tűnt fel a Riot Games oldalán, amiben a két alapító, Marc Merril, azaz Tryndamere és Brandon Beck, azaz Ryze jelentette be, hogy átalakul a cégen betöltött szerepük. Ahogy a League of Legends fejlesztésének kezdeti szakaszaiban tették, mostantól ismét részt vesznek a játékok készítésében.

Hirdetés

Az immár hatalmasra nőtt cég vezetésére kineveztek egy új pénzügyi, egy technológiai vezetőt és egy elnököt, hogy ők hátrahagyhassák ezeket a feladatokat.  A posztban egyébként kiemelik, hogy szeretnék, ha a Riot Games nevéhez méltóan több nagy játékuk lenne, nem csupán a League of Legends, így feltételezhetjük, hogy nem a MOBA további útját egyengeti majd Merril és Beck. Logikusnak tűnik, ha az első projektjük a feltételezett verekedős játék lenne, ami miatt tavaly felvásárolták a Radiant Games csapatát.

A stúdiót tavaly vette meg a Riot, miközben épp PC-re szánt, rendkívül ígéretes free-to-play verekedős játékuk, a Rising Thunder bétatesztjeit folytatták. Akkor mindenki azt feltételezte, hogy az irányítását tekintve is kifejezetten PC- és újoncbarát játék hamarosan League of Legends spinoffként tűnik majd fel, de erre azóta sem került sor.

Ti milyen játékot látnátok még szívesen a Riottól?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)