Hirdetés

R.I.P. Eidos Hungary - Most már hivatalos

|

A Square Enix európai feje a minap ismertette a nagyérdeművel a magyar fejlesztőcsapat felszámolásának okát.

Hirdetés

Phil Rogers a Square Enix Europe CEO-ja a Develop magazinnak nyilatkozott arról, milyen körülmények előzték meg az olyan nehéz döntéseket, mint a Championship Manager játékokat gyártó Beautiful Game Studios részleges áttelepítése Londonból Shanghajba, valamint az Battlestations szériáról elhíresült Eidos Hungary bezárása.



Arról, hogy a magyar srácok állás nélkül maradtak, már tavaly októberben értesülhettetek, ám a kiadó csak most erősítette meg hivatalosan is a stúdió bezárásának tényét. Az ok meglehetősen prózai, olyan játékokra kívánt fókuszálni a japán pórázon tartott vezetés, amelyek az elsők és a legjobbak lehetnek. Úgy vélték, az RTS piacon ezt nem feltétlenül az Eidos Hungary biztosította volna számukra.



A BGS esetében csak a kódercsapat leváltásáról van szó, a dizájn és a kutatás továbbra is a szigetországban folyik.
Végezetül szó esett a dán IO Interactive-ról is, lévén Kane & Lynch 2: Dog Days fejlesztői közül a közelmúltban egyes források szerint 35 embert küldtek el. Rogers nem ment bele konkrét számokba, ám annyit elárult, hogy oly kiválóan haladtak a futó projektek, hogy gyakorlatilag emberfelesleg keletkezett.

 

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)