Hirdetés

Rocket League - kiderült, mikor érkezik a PS4 Pro támogatás

|

A Rocket League még ebben a hónapban megkapja a PlayStation 4 Pro frissítést, de a normál PS4 tulajdonosai is örülhetnek.

Hirdetés

Ahogy az várható volt, a Rocket League sem marad PlayStation 4 Pro támogatás nélkül, nemrég pedig maga a fejlesztő Psyonix jelentette be a frissítés élesítésének pontos dátumát. 

PlayStation Blogon közzétett információk alapján február 21-én érkezik meg az update, amelynek köszönhetően PlayStation 4 Prón már 4K-s felbontás és 60fps mellett kergethetjük a lasztit. A patch ezen kívül a mezei PS4-en is hoz némi változást, ugyanis immár ezen a masinán is stabil és állandó lesz az 1080p, illetve 60fps a meccsek alatt. Mindez az egyjátékos és az osztott képernyős játékmódokra is igaz, a hármas és négyes osztott képernyős megoldásoknál viszont már kicsit óvatosabban fogalmaztak. Ilyen beállítások mellett a készítők elmondása alapján "a legtöbb arénában" meglesz a stabil 60fps, de aki tud olvasni a sorok között, annak egyértelmű, hogy bizony lesznek olyan pályák, ahol lentebb csúszik a dolog. 

Szintén február 21-én fut be a fenti frissítéssel együtt a Hot Wheels DLC is. A Psyonix fontosnak tartotta kiemelni, hogy 2017 során még bőven számíthatunk majd új tartalmi bővítményekre, így egyértelmű, hogy a jövőben sem fogják elhanyagolni a játékot. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)