Hirdetés

Durva pert indított a Rockstar North egykori fejese

|

A Rockstar North korábbi kulcsembere elképesztő összegre perli volt cégét, többek között azért, mert tartoznak neki.

Hirdetés

Leslie Benzies, a Grand Theft Auto sorozat mögött álló cég egykori elnöke - akiről korábban amiatt is írtunk, hogy vett egy komplett templomot - január közepén lépett ki a Rockstar North-tól, miután előtte 17 hónapig szabadságon volt. Akkor fogalmunk sem volt róla, hogy mi történt, miért hagyja ott több mint 16 év után a céget, most azonban megtörtént a szennyes kiteregetése. 

Benzies törvényes képviselője, Christopher Bakes nyilatkozata alapján a szabadságról szóló információk, amit a Take-Two szóvivője közölt hamisak, ugyanis ő már tavaly április elsején visszatért volna a munkába, viszont az íróasztalához sem jutott oda, mivel a kulcsait addigra deaktiválták, és bár a biztonsági őrök beengedték, az irodavezető minden ok nélkül távozásra szólította fel. A per részletei szerint amíg szabadságon volt, számos csalást fedezett fel a Take-Two Interactive, a Rockstar, a Rockstar North, Sam Houser és Dan Houser részéről, akik arra törekedtek, hogy erővel kitegyék őt a cégtől, továbbá nem akarták kifizetni a neki járó jogdíjakat, amelyről állítólag egy olyan "jogdíjelosztó bizottság" döntött, amire nincs bizonyíték, hogy valaha is összeült volna. A Rockstar North egykori elnöke ezért a megtévesztések, a kifizetetlen jogdíjak és minden más miatt nem kevesebb mint 150 millió dollárt, vagyis átszámítva körülbelül 41 milliárd forintot követel a vádlottaktól. 

Egyelőre sem a Take-Two, sem a Rockstar North, sem Sam vagy Dan Houser nem kommentálták a dolgot, de amint megteszik, azonnal tudatjuk veletek. Ti mit gondoltok az esetről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)