Hirdetés

Rod Fergusson: Xbox 360 határok nélkül

|

Rod Fergusson véleménye szerint az Xbox 360 végső határait nem a hardverösszetevőkben szükséges keresni.

Hirdetés

Habár több alkalommal is hallhattuk neves játékfejlesztőktől, az Xbox 360 legvégső határait mindeddig egyetlen produktumnak sem sikerült jelentős mértékben megközelítenie, legalábbis Rod Fergusson, a Gears of War 2 vezető producere szerint. Hozzátette, ugyan a hardvereszközök bizonyos ponton megálljt parancsolnak az innovatív elképzeléseknek, a szoftveres megoldásokat és Microsoft szolgáltatásokat előtérbe helyezve további előnyökre tehetnek szert a konzolt előnyben részesítők.

Nevezett úriember még a GDC rendezvényén kijelentette, hogy az Xbox 360 rendszereket maximálisan kihasználták, szavait azonban kiragadták az eredeti szövegkörnyezetből és félreértelmezték. Mint Fergusson később elmondta (magyarázkodás gyanánt), bizonyos játékok esetében mindig találkozni fogunk olyan technológiai megoldásokkal, melyek túlszárnyalják az elődök által használt módszereket és kitolják a határokat. Reméljük Rod Fergusson bácsi mindezt gyakorlatban is bizonyítja, a Gears of War 3 tökéletes alanynak ígérkezik erre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)