Hirdetés

Nintendo Switch - már van olyan PC-s emulátor, ami képes futtatni a konzolra megjelent játékokat

|

Csodákat azért még nem kell várnunk a programtól, de már az is nagy előrelépés, hogy a RyujiNX el tud indítani ezt-azt.

Hirdetés

Lelkes rajongók szűk csoportja próbálkozgat azzal, hogy ilyen-olyan emulátorokkal átpakolja a konzolos játékokat PC-re. Persze lassan haladnak, és az eredmény sem tökéletes, de az új Zelda Wii U-s változata például simán fut a megfelelő emulátorral. Most itt egy egész ígéretesnek tűnő program, ami a Nintendo hibrid konzoljára megjelent alkotásokat hivatott futtatni asztali gépen.

Hirdetés

A RyujiNX a tervek szerint nemcsak jó teljesítményt fog nyújtani, de a kezelőfelülete is elég felhasználóbarát lesz, így pedig mindenképp érdemes figyelemmel követni a fejlesztést. Nemrég kaptunk is két videót, amelyeken azt láthatjuk, hogyan fut a The Binding of Isaac és a Cave Story+ a program segítségével.

A teljesítményen ugyan még bőven van mit csiszolni, de már ez is nagy előrelépés, és valamikor a jövőben talán már Nintendo Switch nélkül is élvezhetjük a konzolra megjelent játékokat. Persze az élmény nem lesz teljes, egy csomó funkcióról le kell mondanunk, és amúgy is, szuper konzol a Switch, megéri befizetni rá.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)