Hirdetés

A Scalebound elkaszálása nemcsak a Microsoft hibája volt

|

A Platinum Games feje maga jelentette ki, hogy a sokak által várt projekt bedőlésében ők sem ártatlanok.

Hirdetés

A Scalebound törlése volt a 2017-es év egyik legszomorúbb híre. Akkor mindenki nagy lendülettel ekézte a Microsoftot, akik teljes csendben fogadták a verbális ütlegelést. Atsushi Inaba most kicsit szerette volna tisztázni a helyzetet.

Hirdetés

A Platinum Games tagjainak nagy tervei voltak a játékkal, de nem jött össze a dolog, és a stúdió nem tudta kihozni a játékból, amit szeretett volna. Inaba hozzátette, hogy nem volt könnyű végignézni, ahogy a Microsoft kapott minden sarat.

"A valóság az, hogy amikor egy projekt bedől, az mindenki hibája. Voltak dolgok, amikben nekünk kellett volna jobbnak lennünk, és abban is biztos vagyok, hogy a Microsoft, mint kiadói partnerünk is azt kívánja, bár ügyesebben oldották volna meg az ügyet. Senki sem szeretne kukázni egy játékot."

A stúdió feje hozzátette, hogy sokat tanultak a játék fejlesztéséből, és bár azt nem árulta el még mindig, hogy pontosan miért dobták ki a Scaleboundot, azt beismerte, hogy túl korán jelentették be az érkezését.

Korábban voltak pletykák arról, hogy a játék feltámadhat Nintendo Switch konzolon, de a Video Game Chronicle munkatársa, J.P. Kellams (aki egyébként producerként tevékenykedett a Scalebound fejlesztésénél) szerint ez nincs benne a pakliban. Ő pontosan tudja, hogy miért bukott el a játék, de ő sem hajlandó elárulni.

Talán ez már egy kicsit mindegy is. A Platinum Games azóta megpörgette a szekeret, és jelenleg keményen dolgoznak a Bayonetta 3-on, az Astral Chainen, és a még be nem jelentett "szuper egyedi" projektjükön.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)