Hirdetés

Végre a Platinum Games is megszólalt a Scalebound törlése kapcsán

|

A Scalebound törlésével kapcsolatban eddig csak pletykákra és a Microsoft nyilatkozataira támaszkodhattunk, de végre a stúdió vezetői is a nyilvánosság elé álltak.

Hirdetés

A Microsoft szerencsére nem sokat várt, és amint felbukkantak a Scalebound törlését illető pletykák, azonnal tiszta vizet öntöttek a pohárba. Azóta persze próbálják eltüntetni a nyomokat, több kevesebb sikerrel.

Két nappal az eset után a játékot fejlesztő Platinum Games elnöke csalódottságát fejezte ki az eset kapcsán, hiszen mint elmondta, ők és rengeteg rajongó is várta a megjelenést. Azonban nincs idő búslakodni:

"A jövőben is mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy kiemelkedő minőségű játékokat tegyünk le az asztalra, kezdve a márciusban érkező Nier: Automatával, és beleértve olyan későbbi projekteket is, mint a Granuble Fantasy Project Re: Link és a Lost Order"

Ennek minden bizonnyal nagyon örülnek a Sony-nál. A játék dizájnere, Hideki Kamiya Twitteren szólt a rajongókhoz. Sajnálja, hogy így kezdik az évet, de azt megígérte, hogy a jövőben is fantasztikus játékokkal készülnek. Emellett pedig eloszlatta azokat a pletykákat, amelyek szerint mentális problémák miatt vett ki hosszabb szabadságot, ezért is állt sokáig a fejlesztés.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)