Hirdetés

Section 8 - Másodjára is sikerrel védték meg címét

|

A Timegate Studios másodízben kényszerült jogi úton védelmet keresni legújabb játéka címét illetően. Mindkét alkalommal szórakoztatóipari óriást sikerült legyűrnie.

Hirdetés

A Timegate Studios a díjnyertes Kohan sorozat után profilt váltott és az FPS-ek világába tett rövid kirándulást. Az ezt jelképező F.E.A.R.: Extraction Point annyira megtetszett a csapatnak, hogy örömmel vállalták el a Sierra felkérését egy második kiegészítő, a F.E.A.R.: Perseus Mandate elkészítésére.



Most már úgy érezheti a csapat, hogy a két - egyébként inkább közepes, mint jó - expanzió után képesek lennének egy "egész estés" FPS összedobására is, amit elvileg még idén bemutatnak Section 8 címmel.



Ha az Unreal Enigne 3 hajtotta futurisztikus shooter fejlesztése nem is, de címe már kétszer is komoly veszélbe került. Először tavaly voltak kénytelenek a stúdió vezetői polgári peres eljárás keretében megvéde a Section 8 címet, miután az ABC televíziócsatorna ugyanezzel a címmel szándékozott sci-fi sorozatot indítani. Legutóbb pedig a Paramount Section 8 címmel indított webes interaktív sorozata miatt találkoztak bíróság előtt a cégek képviselői. Mindkét esetben a Timegate Studios szája ízének megfelelő döntés született. Reméljük, a srácok legalább annyi figyelmet fordítanak arra, hogy jó játék szülessen, mint amilyen hevesen a bejegyzett márkanevet védelmezik.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)