Hirdetés

Senkit sem érdekel már, ezért kivezetik a Fallout 76 battle royale módját

|

A játékmód népszerűségének csökkenése mellet más oka is van, hogy így döntött a Bethesda.

Hirdetés

Habár nem egyszerű már újat mutatni benne, azért a battle royale műfaj továbbra is elég nagy népszerűségnek örvend, így előfordult már az is, hogy olyan alkotásba került be ez a móka, ami alapvetően nem erre épül. Ilyen a Fallout 76 is, amiben Nuclear Winter néven találhatjuk meg a játékmódot, viszont a készítőknek időközben meg kellett hozniuk egy nehéz döntést, aminek következményét hamarosan érzékelhetjük is.

Hirdetés

A Bethesda egy hivatalos bejegyzésben jelentette be, hogy idén szeptemberben lehúzza a rolót a Nuclear Winter. A fejlesztők elmondása szerint a játékmód bevezetésekor sokan próbálták ki ezt az újdonságot, azonban idővel kiderült, hogy a közösség túlnyomó része inkább a játék más aspektusait preferálja, így pedig elég nehézkessé vált a teltházas meccsek létrehozása.

Továbbá a csapat számára az is problémás, hogy érdemleges frissítéseket hozzanak a Nuclear Winterhez, miközben az Adventure Mode-ot is bővíteniük kell, szóval a jelek szerint nehezen, de kénytelenek voltak meghozni ezt a döntést. Egyébként a srácok kompenzálják majd a battle royale-játékosokat, ami azt jelenti, hogy az is kap valamit, aki csak egyetlen meccs erejéig próbálta ki azt, és a veteránok sem maradnak jutalom nélkül. Így egy, a C.A.M.P.-hez elérhető tematikus apróság, illetve perk coinok üthetik majd a játékosok markát.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Persze a játék PvP része azért megmarad, és elvileg a későbbiekben jönnek még újdonságok azok számára, akik szeretik elkenni a többi játékos száját.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)