Hirdetés

Serious Sam 4 teszt - akinek nem cringe, ne vegye magára

|

Eltelt néhány hét a megjelenés óta, időközben vaskos patchek is érkeztek hozzá, de sajnos hiába halogatjuk, lassan szembe kell néznünk a ténnyel, hogy nem lesz már ennél jobb játék a Serious Sam 4. Sóhajtsunk!

Hirdetés

Tényleg nem tudom, hogy miért vállaltam el ezt a tesztet. Talán azért, mert az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy ebben a fenomenális sikerhömpölyben, amit az egyszerűség kedvéért csak 2020-nak hívunk, végre valami kellemes meglepetés is ér?

Inkább azért, mert az ember hajlamos leküzdhetetlen kísértést érezni, hogy perverz kíváncsiságtól hajtva, egyfajta műfajelméleti katasztrófaturizmus keretében borzongva megbámulja, amint egy jobb sorsra érdemes fejlesztőcsapat több évnyi munkája és egy patinás játékszéria megmaradt renoméja úgy ég szénné pillanatok alatt, mint közmondásos focista Lamborghinije.

Hirdetés

Tizenkilenc évvel az első, kilenc évvel az utolsó (mármint valódi, nem spinoff) rész után már nem igazán borítékolt a győzelem: vagy az a baj, hogy az új rész túlságosan olyan lesz, mint a régiek (tehát idejétmúlt, ma már kevés, nem releváns), vagy pedig túlságosan megújul (és így már nem is igazi folytatás, megtagadja gyökereit, szemen köpi egykori alkotóit - mint másik közmondásos focista a játékvezetőt).

Szinte esélytelen tehát a küzdelem, de ami a legrosszabb: akármilyen is lesz a folytatás, nem csupán annyira jónak kell lennie, mint az előző részek voltak, hanem olyan, életre szóló élménynek, mint ahogy a sok-sok év (virtuális) fegyveres szolgálat után már a korengedményes nyugdíjhoz közeledő veterán játékosok emlékeznek azokra.

Persze, vannak a csodával határos kivételek, a kiváló érzékkel megújított klasszikusok - mint például a 2016-os Doom -, de azt azért lássuk be: a Serious Sam azért minden erényével együtt sem volt egy Doom, soha. Persze, és akkor mi van, miért kéne másnak lennie, vilángoljon minden világ! De ha még mindig nem húztam volna ki a gyufát, akkor mondom máshogy: hiába szomorúan kínos és gyenge a Serious Sam 4, igazából régen sokkal jobb volt, vagy ami még szörnyűbb, mai szemmel nézve is jobb. Nem túlzok, ha valamilyen érthetetlen okból játszottatok volna a negyedik résszel, utána indítsátok el valamelyik korábbit. Jobb.

A helyzethez méltó komolysággal

A Serious Sam varázsa mindig is abban állt, hogy a technikai korlátok (és persze aktuális FPS-trendek) miatt általánosan jellemző, sötét és színtelen, szűk folyosók helyett hatalmas, színes, világos, nyílt terepeken kellett szembeszállni légiónyi rondasággal, akik, ha csak tehették, teleportálva érkeztek (érdekes módon mindig akkor, amikor éppen felcuccoltunk lőszerrel, elsősegély dobozokkal, vagy épp egy új fegyverrel), és annyira sokfélék voltak, az örök kedvenc fej nélkül üvöltő, bombákkal ránk rohanó egységektől kezdve a feldühödött cyber-bikákon át a lakótelepi ház-méretű turbó-Gorókig, hogy esély sem lett volna valódi történetbe helyezni őket.

A Croteam azonban ügyesen csinált erényt a muszájból, könyökkel oldalba bökős-összekacsintós módon beleállt az (ön)paródiaként tálalt trashbe, és így már nem volt gáz, hogy mennyire agyatlan hentelés is megy, sőt, mi is megkaptuk a felmentést, hogy agyunkat szögre akasztva kizárólag a nagyon látványos, nagyon pörgős darálásra koncentrálhassunk.

Enyhén szórakoztató, de inkább fájdalmas

Szeretném aláhúzni: ez még csak nem is lenne baj. Nem kell minden FPS-be nagy ívű sztori, hihető világ, reális konfliktusok. Veszélyben a Föld, menni kell, a katona meg nem kérdez, hanem lő. Igaz, hogy ideje nagyobb részében hátrafelé szaladva, folyamatosan oldalazva, de ki tenné szóvá, hogy nem túl férfias ez, ha a másik hóna alatt egy kalózhajóról letépett ágyú van? Én tuti nem. Akkor meg mi is a gond?

Nos... Azóta, hogy megjelent, akkorákat patchelt, mint öt másik játék (amik közül az egyik a Modern Warfare), de még mindig olyan bugos, hogy az egyszerűen arcpirító. Elsőre szebbnek tűnik a korábbi részeknél, de a részletgazdagabb grafikával épp a régi, jellegzetesen színes hangulat veszett oda, ráadásul most nagyon-nagyon egyhangú pályákat és olyan belső tereket prezentál (hiányzó világitással, textúrákkal, egy-két szánalomból bedobált bútorral), mintha a "please ghost" cheattel mentünk volna át a falakon, valami végső változatba direkt nem került, kikukázott pályarészbe.

A karaktermodellek ijesztően csúnyák, nevetséges animációkkal és olyan gülüszemekkel, mintha mindegyik most döbbent volna rá, hogy otthon nyolcason rotyog a töltött káposzta, az átvezetők még önparódiának is kellemetlenek, a néhány tényleg vicces poén mellett pedig többségében rémesen fárasztóak Sam szóviccei és műmájer beszólásai.

Ami megmaradt, az a néhány tényleg jól eltalált, alig kontrollált káoszba hajló összecsapás és a pár jópofa fegyver, de igazából ezekkel kell beérni, mert az újítások (képességpontok, fő- és alküldetések?!) inkább csak felesleges sallangok, az élményen nem dobnak.

Szóval... csalódás lett a Serious Sam 4. Elképzelhető, hogy még sok-sok munkával felhozza a Croteam egy élvezhető trash szintjére, afféle "guilty pleasure"-nek, de hogy nem AAA cím, és hogy semmiképp sem méltó folytatás, azt olyan komolyan mondom, mint hogy a nevem Sam, pedig nem.

Serious Sam 4
Nyomokban jó játékot tartalmaz, de összességében csak egy a 2020-as év kegyetlen tréfái közül.
Ami tetszett
  • nagy tömegek, tágas terek
  • néhány szempontból szebb grafika
  • még mindig élvezetes aréna-harcok, és néhány nagyon eltalált bossfight
  • változatos ellenfelek (most már vámpírok is, mert nyilván)
  • legalább átugorhatók a rettenetesen kínos átvezetők
Ami nem tetszett
  • sokkal színtelenebb, egyhangúbb a korábbi részeknél
  • hetekkel a megjelenés után is dühítően bugos
  • végtelenül igénytelen belső terek
  • AAA játék árát kérik érte, pedig nem az
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)