Hirdetés

Shadowrun: Hong Kong - két óra alatt összedobták a pénzt a folytatásra

|

A Shadowrun Returns sikerén felbuzdulva a fejlesztők már fel is pakolták a folytatást a Kickstarterre, amelyre a támogatók mindösszesen két óra alatt már össze is kalapozták a pénzt.

Hirdetés

A Shadowrun Returns hibái ellenére is a legjobb dolog volt, ami a Shadowrun univerzummal az elmúlt húsz évben történt és ugyanezt mondhatjuk el a később megjelent kiegészítőjéről, a Dragonfallról is. Ezt követően pár hónapig csend honolt a projekt környékén, majd a december közepi utalgatást követően a Harebrained Schemes karácsony környékén bejelentette, hogy januárban érkezik Kickstarterre egy újabb izometrikus cyberpunk móka.

A Shadowrun: Hong Kong pedig jött, látott és rekord gyorsasággal, mindössze két óra alatt győzött. Ennyi idő kellett csupán ahhoz, hogy az érdeklődők összehozzák a fejlesztők által kívánt 100 ezer dollárt, viszont 34 nappal a kampány zárása előtt már több mint 300 ezernél jár a számláló, így valószínűleg sorra teljesülnek majd a kitűzött bónuszcélok (a Shadowrun Returns egyébiránt 1.8 millió dollárt gyűjtött anno).

De miről is szól pontosan a játék? 2056-ban járunk, Hong Kong cyberpunk stílusú városában, ahol elmerülünk a korrupt alvilágban, miközben megküzdünk egy "fenyegető természetfeletti erővel". A Harebrained Schemes megpróbál mindent belepakolni, amit csak elvárunk egy Shadowrun epizódtól: erős történetmesélést, sok-sok morális döntést, emlékezetes karakterekből és különböző személyiségekből álló csapatot, kihívást biztosító körökre osztott harcot, ütős karakterkreáló rendszert, továbbá egyfajta "a cyberpunk találkozik a mágiával" keveréket.

A Shadowrun: Hong Kong valamikor 2015 közepén jelenhet meg PC-re, Mac-re és Linuxra, függetlenül attól, hogy milyen végeredménnyel zárul majd a közösségi kalapozás. Az elkészítéshez szükséges büdzsé ugyanis a rendelkezésükre áll, a támogatással viszont bővül és kiteljesedik a projekt, mivel rengeteg további ötletük van hozzá.

Ha szeretnétek ti is támogatni a játékot, itt megtehetitek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)