Hirdetés

Shakes & Fidget - ismét bővül az arzenál

|

Nemrégiben foglalkoztunk azzal a kérdéskörrel, hogy miként képesek egyes mobiljátékok akár hosszú évekre is sikeresen megtartani a játekosbázisukat. A kategória egyik veteránja, az idén tizedik születésnapját ünneplő Shakes & Fidget a múlt hét folyamán egy nagyobb frissítéssel kedveskedett rajongóinak.

Hirdetés

Az új frissítésnek köszönhetően a 105-ös és magasabb szintű karakterek Aréna Menedzser funkciót kaptak, megjelentek a tárgyakba helyezhető rúnák, illetve az Aréna-küzdelmek, a kazamaták és a bajvívás során a menüváltást pedig új hangeffekttel színesítették.

Hirdetés

Én kicsi Arénám

A harc hobbiként is jó móka, de ha akkora tehetség vagy, miért ne keresnél vele egy kis mellékest? A 105-ös szint betöltésével megnyíló Aréna Menedzserben végre kifizetődőbb lesz a hentelés. Az új játékmód célja egy virágzó vérontó-vállalkozás felépítése, minek folyamán különböző varázsrúnákkal gazdagodhatunk. Kezdetnek természetesen egy fapados sufni-arénával indulunk, de nem szabad megijedni, mint tudjuk, a Guns & Roses is a barátnőknek meg a roadoknak játszott eleinte, aztán hova jutottak...

Hirdetés

Ahogy kezd a bolt beindulni, úgy forgathatjuk vissza javainkat szeretett arénánk csinosítására: jobb ülőhelyekkel, popcorn- és italstanddal, parkolóval, később pedig csapdákkal és extra szörnyekkel tehetjük színvonalasabbá a küzdelmeket a becses publikum számára. Ha pedig Dagobert bácsivá kerestük magunkat, az X1 gomb segítségével tudjuk egyszerűbben beállítani a fejlesztések gyakoriságát, ezzel mintegy instant optimalizálva a folyamatot. További segítő kezet nyújt a Vándorkereskedő, aki a szokásos gombavalutáért cserébe csökkenti a várakozási időt, növeli a termelékenységet vagy akár elintézi a dolgok azonnali elrendeződését a türelmetlenebb felhasználók számára. Ez a beépített Dévényi Tibi bácsi a játék elindítása után egy órán keresztül hallgatja meg óhajainkat, három lehetőségből egyetlen kívánságunkat teljesítve. Ezzel párhuzamban egy 20 órás számláló is ketyeg, mely az újabb ajánlatig fennálló időt méri majd.

Ha nem lenne rúna, az ég is beborúna

Minél menőbb küzdőteret barkácsoltok össze, az időegységenként annál több pénzt fog hozni a konyhára, ám a nagy erőd nagy felelősséggel is jár. Arénátokat a kapzsi isteneknek felajánlva rúnákra tehettek szert, majd indulhat elölről a buli, akárcsak a startupok világában.

Hirdetés

Na de miért éri ez meg nekem? - kérdezhetitek. A csodarúnákat örökre megtarthatjátok, nem vesznek el, és birtoklásuk kétféle jótékony hatással is jár: minél több rúnát harácsoltok össze, annál több zsetont generálnak időegységenként, sőt, 1000 rúnával a zsákban a fegyverkovácsnál és a varázsboltban rúnákkal dúsított tárgyak is megjelenhetnek, melyek különleges sebzéssel (jég, tűz, stb) vagy egyéb bónuszokkal, például magasabb arany- és tapasztalati pontszerzéssel, és még sok egyéb jósággal járhatnak.

Tegnap óta a játékban is elindult az Oktoberfest és egészen vasárnapig megnövelt aranymennyiséggel és tapasztalati pontokkal, valamint lényegesen jobb gomba- és tárgytalálati-szorzókkal kedveskednek nekünk a sör ünnepén.

Ha kedvet kaptatok a játékhoz, itt találjátok meg a PC-s, iOS-es és androidos változatot.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)