Hirdetés

Pletykák szerint még idén érkezhet a Shenmue 1-2 remaster

|

Sokszor szóba került már az első két Shenmue felújítása, ráadásul úgy tűnik, a Sega a korábbi kétségek ellenére összehozza a modernizált verziókat még idén.

Hirdetés

Ugyan a Shenmue 3-hoz már nem lesz köze a kiadónak, a széria első két részének jogai továbbra is a Segánál vannak, így a folytatás bejelentésének pillanatától kezdve logikusnak tűnt, hogy felújítsák az 1999-es és a 2001-es játékokat. Erre látszólag hajlandóak is, sőt, már a ShenmueHD.com weboldalt is lestoppolták maguknak. Ha pedig hihetünk e legújabb pletykáknak, még idén kézhez is kaphatjuk a modernizált verziókat.

Ugyan egy kis lapnak szivárogtató, névtelen forrásról van szó, amikkel kapcsolatban mindig érdemes szkeptikusnak lenni, az informátor állítólag a Sega tulajdonában lévő Atlus amerikai ágához áll közel, így nem teljesen kizárt, hogy hiteles infókhoz jutott.

Elmondása szerint a két részt egybecsomagolja majd a Sega és mindenképp szeretnék őket kiadni még a harmadik rész rajtja előtt. A névtelen forrás még 2017-re datálja a megjelenést, viszont érdekes módon csak PC-re. Persze hogy mennyire hiteles a pletyka, arra az idei E3 előtt valószínűleg nem kapunk választ, maradunk kétségek között és álmodozunk. Mert szögezzük le: a Shenmue játékok nagyon jók voltak, messze meghaladták saját korukat, és akinek kimaradt, annak nagyon is érdemes lenne pótolni őket.

Ti örülnétek egy HD újrakiadásnak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)