Hirdetés

Shenmue III - remekül halad a fejlesztés

|

Nagyon várjuk már a legendás Shenmue széria új epizódját, a Shenmue 3-at, amelynek fejlesztését a korábbi részek atyja, Yu Suzuki irányítja és a legújabb hírek alapján minden a legnagyobb rendben megy a projekttel.

Hirdetés

Az E3 történelmének egyik legmeghatóbb pillanata volt, mikor a Shenmue játékokat jegyző Yu Suzuki fellépdelt a színpadra a Sony 2015-ös előadásán és könnyeivel küszködve oly sok év várakozás után bejelentette, hogy megvalósul a Shenmue 3, méghozzá a kiadó segítsége mellett a rajongók támogatásából. A közösségi kalapozás pedig hatalmas siker volt, azóta pedig már egy újabb Shenmue-veterán is csatlakozott a fejlesztéshez. 

A Famitsu e heti számában Yu Suzuki mondott pár szót arról, hogy állnak jelenleg a PC-re és PlayStation 4-re készülő Shenmue 3 munkálataival. A mester megnyugtató választ adott, miszerint ami az alapvető munkálatokat illeti, már a fejlesztés utolsó szakaszába léptek. Bejelentette, hogy december 15-én indul a PC-s előrendelés, továbbá reményei szerint az újév után már tudnak nekünk új videókat mutogatni majd. Ez mindenképpen örvendetes hír.

Suzuki szerint keményen dolgoznak azon, hogy mindenki elégedett legyen a végeredménnyel: azok, akik először csöppennek bele a Shenmue széria világába és ami még fontosabb, a támogatók is. Mi pedig hiszünk neki. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)