Hirdetés

Sid Meier szerint túlságosan pénzéhes lett a játékipar

|

A Civilization-széria és még megannyi remek játék atyja szerint manapság fennáll a veszélye, hogy a fejlesztők már nem a lényegre fókuszálnak.

Hirdetés

Habár a videójátékok sokáig a szórakoztatóipar lenézett potyautasainak számítottak, a piaci elemzések szerint a játékipar 2021-ben már több mint 180 milliárd dolláros bevételt generált, messze lepipálva a filmeket és a zeneipart, így a szegmensbe most szabályosan ömlik a pénz, és valószínűleg még sokáig ömleni is fog.

A tőke viszont magával hozta a szigorodó befektetői szemléletet is, melynek következményeként egyre több kritika fogalmazódik meg a játékok túlzott elanyagiasodásával, a különböző monetizációs modellek (pl. free-to-play, pay2win és újabban már az NFT-k) térhódításával kapcsolatban. A pénzközpontú fejlesztés veszélyeire hívja fel a figyelmet az ipar egyik nagy öregje, Sid Meier.

Hirdetés

Az egykori MicroProse és a Firaxis Games társalapítója, a Civilization-széria atyja a BBC-vel beszélgetett az első Civilization 1991-es megjelenése óta lezajlott változásokról, így került szóba a monetizációs szemlélet, melynek kapcsán Meiernek is komoly fenntartásai vannak.

"Az igazi kihívás és az igazi lehetőség az, hogy továbbra is a játékmenetre koncentráljunk. Ez az, ami egyedülálló, különleges és vonzó a játékokban, mint szórakozási formában. Amikor megfeledkezünk erről, és úgy döntünk, hogy ez inkább a monetizáció és más, nem a játékmenetre összpontosító dolgok, amikor már kezdünk megfeledkezni a nagyszerű játékok készítéséről és úgy gondolunk a játékokra, mint egy lehetőségként vagy eszközként valami máshoz, akkor egy kicsit letérünk az útról."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az Interaktív Művészetek és Tudományok Akadémiájának (AIAS) dicsőségcsarnokába is beiktatott veterán szerint a fejlesztők a közönség elvesztését kockáztatják a monetizáció erőltetésével.

"Az emberek feltételezhetik, hogy egy játék szórakoztató lesz, és hogy a sikerhez csak több filmes jelenetre, vagy monetizációra, vagy bármi másra van szüksége - de ha maga a játékmenet nem jó, akkor ez nem fog működni. Bizonyos szempontból a játékmenet megalkotása olcsó dolog. A játékmenet tervezése ugyan létfontosságú, de nem igényel ezernyi embert, mint egyes más területek. Így talán könnyű figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire fontos a játéktervezésbe és a játékmenetbe való befektetés."

Sid Meier attól is óva inti a befektetőket, hogy készpénznek vegyék a növekedést, szerinte ugyanis manapság rengeteg dologgal üthetik el az idejüket az emberek, és ha esetleg végbemegy egy váltás, az internetnek hála mindenkit azonnal magával fog rántani. Arra is van azonban javaslata, hogy ezt miként kerüljük el:

"Úgy gondolom, biztosnak kell lennünk abban, hogy a játékaink továbbra is magas színvonalúak és szórakoztatóak maradnak - hiszen annyi formája van már a szórakozásnak. Jelenleg jó helyzetben vagyunk... de biztosnak kell lennünk abban, hogy felismerjük, mennyire fontos a játékmenet - és hogy ez az a motor, ami a játékosokat boldoggá, elkötelezetté és szórakoztatóvá teszi."

Részünkről csak heves bólogatás kíséri a legenda meglátásait, a rajongóinak pedig jó hír, hogy elmondása szerint még esze ágában sincs visszavonulni. Meier jelenleg a Firaxis kreatív vezetője, a stúdió következő dobása a márciusban érkező Marvel's Midnight Suns lesz, ami egy XCOM-szerű, körökre osztott szerepjátékba dobja a Marvel szuperhőseit.

A fejlesztő végezetül elárulta, hogy az elmúlt 30 év egy örömteli változást is hozott számára: míg 1991-ben még mindenki arról győzködte, hogy csak elfecsérli az idejét a játékfejlesztéssel, manapság már inkább arról beszélnek neki, hogy bárcsak ők is megcsíphetnének egy állást a játékiparban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)