Hirdetés

Sikeres évet zárt a KickStarter a játékiparban

|

A tavalyi év hozta el a közösségi finanszírozásnak az azóta is töretlen népszerűséget. Ennek a rendszernek a legnagyobb támogatója, kétségtelenül a Kickstarter, ami most statisztikákkal állt elő a számunkra.

Hirdetés

Az oldal számításai alapján, 2796 játék várt a megvalósításhoz szükséges tőkére, azonban mindössze 911 érte el a célját. A játékosok persze megtettek mindent, hiszen 1,378,143 felhasználó döntött úgy, hogy adományoz némi pénzt a számára kedves projekthez, így nem is csoda, hogy $83,144,565 jött össze a befolyt összegekből.
 

A statisztikák azt is elárulták, hogy a játék szekció volt a legsikeresebb az előző évben, sőt, még a támogatók számában is ez a kategória volt a legkiemelkedőbb. 

A Kickstarter még szeptemberben elárulta, hogy a játékok az egyik legjövedelmezőbb kategóriája a sikeresen elindított önálló projekteknek, azonban csak néhány közép és nagyobb mértékű játék járt sikerrel a pénzszerzésben és még mindig nagy a sikertelen kísérletek aránya.

Ugyancsak tavaly történt, hogy az oldal megnyitotta kapuit a Brit játékkészítők számára is, akik máris sikerekkel dicsekedhetnek, hiszen Peter Molyneux Godus-a is elegendő pénzt gyűjtött a megvalósuláshoz.

A hardverek terén is találkozhattunk ínyencségekkel, hiszen az Android alapokon nyugvó Ouya és a Virtuális valóság technológiáját használó Oculus Rift is sikerrel zárta a pénzgyűjtést.

Aki kíváncsi a teljes adathalmazra, az látogasson el a Kickstarter weboldalára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)