Hirdetés

Még van esély a Silent Hill széria feltámadására

|

Sőt, a hivatalos közleményből az derült ki, hogy a kiadó meghallotta a rajongók visszajelzéseit.

Hirdetés

Felröppent egy hír, miszerint már több Silent Hill-játék is készülőben van a Konaminál, így a jövőben visszatérhet az egykor szebb napokat is látott horrorsorozat. Az értesülést ugyan nem erősítették meg hivatalosan, de a Konami meglepően  pozitívan áll a kérdéshez.

Hirdetés

A cég egyik képviselője a PCGamesN-nek nyilatkozott a Silent Hill franchise kapcsán, aminek hála megtudtuk, hogy szerencsére nem rejtették örök időkre a fiók aljára a legendás horrorszériát. Konkrétumokat nem mondhatott a Konami munkatársa, de szavaiból az derült ki, hogy hallgatnak a vásárlók visszajelzéseire és már azon agyalnak, miként tudnának leszállítani egy új részt.

Nem lettünk sokkal okosabbak ettől a választól, ám tekintve, hogy mennyire elhanyagolták az utóbbi években franchise-t, a Silent Hills törlésén kesergő rajongóknak talán már ennyi is elég ahhoz, hogy ismét elkezdjenek reménykedni a horrorsorozat visszatérésében. Remélhetőleg a Konami sem veszi félvállról a dolgot és méltó folytatással fog meglepni minket valamikor a közeljövőben.

Ti milyen jövőt képzelnétek el a Silent Hill számára?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)