Hirdetés

Egy időre felfüggesztették a Smite Rivals fejlesztését

|

A Hi-Rez Studios úgy döntött, hogy félreteszi egy kicsit a játékot és egy másik alkotásukra koncentrálnak inkább.

Hirdetés

Még idén januárban jelentette be a stúdió, hogy egy újabb spin-off érkezik a népszerű MOBA-hoz, de előfordulhat, hogy kicsit túlvállalták magukat, mert most úgy döntöttek, hogy inkább a Smite Tactics fejlesztésére koncentrálnak és parkolópályára teszik a Rivalst.

Először a Kotaku írt arról, hogy a Clash Royale-hoz hasonló gyűjtögetős kártyajáték és MOBA hibrid Smite Rivals fejlesztését egy ideig abbahagyja a stúdió, de aztán a Hi-Rez is megerősítette a hírt.

"A héten döntöttünk arról, hogy szüneteltetjük a Smite Rivalst. Még mindig nagyon izgalmasnak tartjuk a játék koncepcióját, de a korai tesztelések után nyilvánvalóvá vált, hogy még nagyon sokat kell rajta dolgozni, mielőtt megjelenhetne. A szintén a Smite univerzumában található körökre osztott stratégiai játékunk, a Smite Tactics viszont remekül teljesít, ezért azt a döntést hoztuk, hogy egyelőre arra fordítjuk az energiánkat."

Nincs hír arról, mikor folytatódhat a Smite Rivals fejlesztése, de itt már jelentkezhettek a bétára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)