Hirdetés

Sniper Elite 5 és Medal of Honor - ezzel játszunk a hétvégén

|

Nincs most könnyű dolgunk, mivel izgalmas sorozatok is maguknak követelik a figyelmünket.

Hirdetés

Már megint a bőség zavarával küzdünk, hiszen amikor épp kezdett rövidebbé válni a backlogunk (Elképesztő, ugye?), akkor betoppant az ajtón egy rakás nem interaktív tartalom (értsd: film, sorozat, regény stb.), mert valaki elfelejtett szólni az illetékeseknek, hogy hahó, uborkaszezon van, tessenek várni, amíg utolérjük magunkat. Persze sose legyen ennél nagyobb bajunk.

Paca - Túl sok Franciaországban a káros elem, ezért a Sniper Elite 5-ben fogom őket likvidálni. Jól szórakozom, de tény, hogy nem ez a játékvilág leglátványosabban fejlődő szériája, kilométereket futkározni nem jó élmény, az MI pedig néha megdöbbentően buta.

Csirke - Teljesen ráfüggtem a Pokémon Unite-ra. Mobilon kezdtem, aztán áttértem Nintendo Switchre, most pedig már nem telhet úgy el nap, hogy ne nyomjak le pár meccset. A hétvégén is nyúzni fogom egy kicsit, ezen felül pedig megpróbálom pótolni a sorozatos elmaradásaimat. 

Hirdetés

Zs - Napok óta foglalkoztat, hogy mivel is játszhatnék, de jobb ötlet híján ezen a hétvégén is a Forza Motorsport 7 lesz műsoron. A szabadidőm nagy részét viszont megint a sorozatoknak szentelem, jelenleg az Apple TV+-on pörgetem a Tom Hiddleston főszereplésével készült Az essexi kígyót, no és persze a David Attenborough által narrált Prehistoric Planetet, amely elképesztő élethűséggel kelti életre a dinoszauruszokat.

Gucs - Jó nagy kihagyás után visszatértem a Hearthstone-hoz, ami időközben annyi mindennel bővült, hogy néha tényleg nehéz eldönteni, melyik játékmódra szakítsak időt. Előreláthatólag a hétvégén is a virtuális tavernában fogom dobálgatni a lapokat, habár tényleg ideje volna folytatni a megkezdett egyjátékos cuccokat is, mert júniusban már olyan újdonságokkal szeretnék foglalkozni, mint a Diablo Immortal és a The Quarry.

Kivi - Ezen a hétvégén maradok a baseballnál, és folytatom a csapatom bővítését az MLB The Show 22-ben. A Diamond Dynasty aktuális programja nem túl nehéz, viszont rengeteg jutalmat lehet bezsebelni, a Mini Season módban pedig gyakorolhatok több játékosommal is, mielőtt kicsit több időt szánnék az online bajnokságokra.

Szada - Kis kihagyás után folytatom a Weird West végigjátszásomat a Game Passnak köszönhetően és nagyon örülök, hogy így tettem, mert ez a játék folyamatosan képes meglepni. Emellett visszatérek kicsit a This War of Mine világába is, de hogy ne csak horrorisztikus helyszínekre utazzak, befejezem Richard Osman A férfi, aki kétszer halt meg című könyvét, ami A csütörtöki nyomozóklub folytatása, az pedig inkább mókás volt, mint komoly, ahogyan ez is.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GameStar közösség tagja? Gyere a GameStar Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

MattMadzz - Annak idején rettegték a nevem a Medal of Honor játékosok Xbox 360-on, és ugyan a platform más, az érzés változatlan. Beleállok Tier 1 nehézségen a kampányba, aztán megnézem, hogy van-e még valaki a multiban PC-n. Imádtam ezt a játékot, és azóta is elképesztően haragszom az EA-re, hogy kicsinálta a kedvenc sorozatomat.

Tonight - Még csak a bevezető fejezetet sikerült lezárnom, de egyelőre kifejezetten tetszik a Vampire: The Masquerade - Swansong, így feltétlenül folytatni fogom a hétvégén, amikor pedig épp nem a vámpírok politikai ármánykodásait fedem fel, akkor nyakatekert gyilkossági rejtélyeket fogok megoldani a Phoenix Wright: Ace Attorney harmadik epizódjában.

Chava - Először még azt terveztem, hogy megvárom a Stranger Things 4. évadának zárását, és majd egyben darálom le az egészet, de olyannyira képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, hogy még a maximális hőfokon égő World of Darkness-lázamat is a háttérbe szorította Tiziék kalandja. Muszáj lesz felkeresnem Hawkinst, mielőtt visszatérnék Los Angelesbe (Bloodlines) vagy Bostonba (Swansong).

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)