Hirdetés

SnowRunner teszt - ablakig ér a sár és még havazik is

|

A MudRunner utódja egészen új alapokra helyezte a sár- és hódagasztást, a lehetetlennel határos területeket meghódítva.

Hirdetés

Talán akadnak még, akik emlékeznek arra, hogy az ezredfordulón megjelent egy csodás játék Screamer 4x4 néven, amit ráadásul honfitársainkból álló remek csapat fejlesztett. Habár az akkori hardveres lehetőségek alatta maradtak annak, amit a talaj és a környezet deformációja megkívánt volna, mégis kiválóan átadta az off-road autózás élményét. Nem lehetett csak úgy izomból nyomni a gázt, bizony sokszor elég volt egyszer rosszul fékezni, vagy jobban meglódítani a járművet, és már szedtük is be a büntetőpontokat. Megkockáztatjuk, hogy azóta sem volt jobb terepjárós játék, mígnem 2014-ben megérkezett a Spintires. Igaz, a koncepció kicsit más, hiszen míg a Clever's 2001-ben megjelent játékában az off-road mint verseny volt jelen, a masszív orosz vasakat felvonultató cím a sárban dagonyázó munkavégzésre helyezte a hangsúlyt. Az indie fejlesztő helyett azonban némi vitába követően már a Saber Interactive szállította a szintén jól sikerült MudRunner spin-offot, ugyanaz, amelyiknek az idei SnowRunnert is köszönhetjük. Kicsit tartottunk tőle, hogy a frissen hullott hótakaró jelenti majd az egyetlen érdemi különbséget a két játék között, de ennél jóval merészebbet álmodott a csapat.

Feladatorientált mocsarazás

Ahogy rögtön a gyakorló részben látható, vége a kissé céltalan bolyongásnak, ugyanis számos küldetés vár ránk. Ez legelőször egy nem létező híd építőanyagainak helyszínre szállítása lesz, de találkozunk majd félig elsüllyedt, megmentésre váró járművekkel, elszóródott rakománnyal, úttestre dőlt villanyoszloppal, továbbhaladást gátló sziklaomlással, és nyersanyagokra váró farmmal is, méghozzá a teljesség igénye nélkül. Összesen három eltérő adottságú terület tucatnyi térképén fogunk a sárban vagy hóban elakadva szitkozódni és fohászkodni felváltva, ami úgy néz ki, hogy az egyes helyszíneken mindenféle érdekes feladattal bíznak meg a nagyobb cégek, illetve számos "mellékküldetés" is akad, amelyeket lelkes helyiek javára teljesíthetünk.

Nélkülözhetetlen szállítási tevékenységünket Michigan térképén kezdjük, majd kicsit átruccanunk Alaszkába, míg a legkeményebb megpróbáltatások a szibériai Tajmir-félszigeten várnak ránk. Felesleges lenne azonban rögtön a kontinentális Ázsia legészakibb részére tipegnünk, ugyanis a kezdő pick uppal és a csak hátsó kerekeit hajtó, differenciálzárral nem rendelkező platósunkkal úgy véreznénk el, hogy még mi magunk is szégyellnénk. Hiszen már az alaptérképként funkcionáló Michigan is komoly kihívásokat tartogat, és főleg azért, mert első körben nem látunk semmit, csupán a kilátótornyokat, melyeket felkeresve felfedi magát az adott terület.

Csakhogy, és ezt erősen kihangsúlyozzuk, még így is akadhatnak meglepetések, hiszen belefuthatunk áthatolhatatlan akadályokba. Éppen ezért, mivel az okos a hülyék kárán tanul, és mi már voltunk azok teszt közben (mármint hülyék), javasoljuk mindenkinek, aki még erre magától nem jött rá, hogy első körben a kis terepjáróval járja körbe az összes kilátót, mert ezzel nem csupán a térkép fedi fel magát, hanem kapásból fel tud fedezni néhány értékes extrát. Ugyanilyen hasznos tipp, hogy a központi telep udvarán áll egy háromtengelyes, melyet azzal a lendülettel, ahogy rábukkanunk, adjunk el, és a befolyt bevételből vegyük meg az egyetlen olyan gépet, amire pénzünk van, és már rendelkezik kapcsolható összkerékhajtással és diffizárral.

Fontos tudni, hogy a járművekért pont annyit kapunk, mint amennyiért vettük őket, tehát nyugodtan sáfárkodjunk, míg meg nem találjuk a nekünk leginkább megfelelőt. Ellenben ha időközben fejlesztettünk rajtuk valamit, akkor azt vegyük le eladás előtt. Illetve fontos szem előtt tartani egy adott küldetés tervezésekor, hogy egyáltalán járható területen fekszik-e a célállomás, mert megesett velünk, hogy felvettük az árut, aztán átugrottunk Michigan másik térképére, ahol hamar kiderült, hogy hiába van hátunkon a motyó, az út el van torlaszolva, tehát előbb azt kellene rendbe tenni.

Fények, füst és fizika

A játék korábbi részei eddig sem voltak csúnyák, és ez most sincs másként. A 30 négyzetkilométeres játéktér minden része szemrevaló, és már viszonylag rövid ismeretség után tudni fogjuk, mely szakaszok azok, amelyeket inkább el kellene kerülni, és hol vágtathatunk bátran. Habár néhányan kritizálják a megjelenést, szerintünk igenis jól néz ki a játék, szépek a nyírfás erdők, és a jeges, havas részek is jól mutatnak. Csinosak a járművek, ráadásul ezúttal már licenceltek is akadnak, mint például a Chevrolet, a Hummer, a GMC és a CAT. Természetesen kedvenc orosz vasaink is ott vannak a 40 járműves felhozatalban, csak hát őket nem nevezi nevén a játék. Plusz elég sokat kell keccsölni azért, hogy a drágább erőgépeket megvehessük, arról nem is beszélve, hogy a mocsárban egy Freightliner vontatónak nem biztos, hogy nagy hasznát vesszük.

Az autókat kivégezve ugorjunk a másik fontos pontra, a fizikára, amit sokak szerint valamiért mintha úgy hangoltak volna, hogy minél többen boldoguljanak vele. Még ha így is van, azért eléggé meg tudja izzasztani az embert egy-egy ingoványosabb rész, és bizony előfordult, hogy negyed óránkba került, míg átvergődtünk egy nagyjából 50 méteres szakaszon. Főleg úgy, hogy már nem volt hová beakasztani a csörlőt, mert az összes fát kidöntöttük a közelben, villanyoszlop meg éppen nem volt kéznél. Ezért jó, ha többjátékos módban is tudunk haladni, hiszen ilyenkor kölcsönösen kisegíthetjük egymást, plusz, ha többkanyaros anyagigény merül fel valamilyen feladatnál, akkor egy körben oda tudunk vinni mindent.

Amivel gondunk akadt

Mindamellett, hogy a SnowRunner hosszú-hosszú órákra leköti a játékost, és valóban szórakoztató, azért akadnak problémák. Elsőként itt van mindjárt az, hogy helyenként kicsit túlbonyolított. Ahhoz például, hogy egy másik térképre utazzunk, először a garázsba kell mennünk, ott elraktároznunk az autót, majd térképet váltanunk, és az ottani garázsban aktív státuszba helyeznünk. Nem egészen egyértelmű az sem, hogy a különböző helyeken pihengető pótkocsikat vajon simán eladhatjuk-e, vagy szükség lehet rájuk ilyen-olyan küldetésekhez. És ezen az sem segít, hogy idővel természetesen minden kiderül.

Habár a játékban még csak nyomokban sem érhető tetten a száguldás, járműveink a csúcssebességük környékén elég furán viselkednek, főleg a kisebb tömegűek. Ők mintha valamiféle fékevesztett gumicsónakok lennének, úgy kezdenek belengni, és ez kicsit vissza is vesz az élményből. Ettől függetlenül azok számára, akik a korábbi részeket élvezték, vagy azokat nem ismerik, ellenben fétisként vonzzák őket az úttalan utak, kihagyhatatlan a SnowRunner.

Ügyfélszolgálati változás!
SnowRunner
Rengeteget fejlődött elődjéhez képest. Bár ennek részeként egy keveset visszavettek a nehézségből, elegendő kihívást tartogat még így is.
Ami tetszett
  • végre vannak változatos feladatok
  • hangulatos a grafika
  • szép nagy térkép
  • jó sok jármű
Ami nem tetszett
  • kicsit macerás áttekinthetőség
  • nehézkes térképváltás
  • nagyobb sebességnél furcsa fizika
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)