Hirdetés

Sokaknak túl nehéz a Sifu, változások jönnek

|

Hallgatnak a fejlesztők a visszajelzésekre, és megadják a népnek, amit akar. De nyugi, a mazochistákat se hagyják magukra.

Hirdetés

Legutóbb tavaly tavasszal, a PlayStation 5-exkluzív Returnal megjelenését követően parázslott fel újra a vita, hogy rendben van-e, ha egyes játékokat már-már teljesíthetetlenül nehéznek találnak a vásárlók. Persze nem mindenkinek okoz gondot, ha kihívással szembesül, de bizony nagyon sokan a kikapcsolódás vágyával ülnek le játszani, és hálásak lennének azért, ha opcióként rendelkezésre állna a nehézségi szint szabályozásának lehetősége.

Most ugyanez történik a közösségi médiában (főként a Twitteren) a Sifu ügyén, amely egyedi mechanikájával (az elhalálozásokat követően öregszik a karakterünk, és ez bizony nem csak optikai következményekkel jár) jó pár játékoson kifogott.

Hirdetés

A Sloclap meghallotta a panaszos hangokat, és reagált is rájuk: még nem tudni, hogy mikor, de érkeznek a nehézségi szintek a játékba, így a mostaninál könnyebb és húzósabb élményt is választhatunk akár. Szintén nem elhanyagolható, hogy jobban olvasható feliratokat, valamint nagy kontrasztú módot is kap a Sifu.

Jelenleg PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön ugorhatsz fejest a Slopclap alkotásába.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Címkék: #sifu #sloclap
Platformok: PC PlayStation 4 PlayStation 5
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)