Hirdetés

Sokat kell még várnunk a következő Fable és Perfect Dark megjelenésére

|

Több, a Microsofthoz közeli forrás is megerősítette, hogy messze vannak még a nemrég bejelentett Xbox játékok.

Hirdetés

Sok kritika érte a Microsoftot, mivel tulajdonképpen semmilyen exkluzív címmel nem készült az Xbox Series gépek megjelenésére. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem dolgoznak a játékfejlesztőik több projekten is, egyszerűen a konzol megjelenése nem vágott össze a játékok ütemezésével, és vannak olyan újdonságok, amiket évekig nem láthatunk.

Christopher Dring, a GamesIndustry.biz újságírója egy podcastben megerősítette, értesülései szerint egyes címekre még jó ideig várni kell.

Hirdetés

Ezt az állítását nem pletykákra alapozta, több ismerőse is erről számolt be, akik az Xbox Game Studios-nál dolgoznak:

"Van néhány remek stúdiója az Xboxnak és tényleg érkeznek a játékok, de volt néhány beszélgetésem ott dolgozó barátaimmal a bejelentett játékok kapcsán és megerősítették: az Everwild, a Perfect Dark és a Fable is még nagyon messze van."

Viccesen hozzátette, talán még egy új Xboxot is bejelentenek a játékok megjelenéséig, illetve hogy nem csoda a Hideo Kojimával kapcsolatos hírek feltűnése, hiszen jelenleg semmilyen exkluzív címet nem tud felmutatni a Microsoft.

A podcast megjelenése után többen is felkerestek az Xbox csapattal kapcsolatban lévő személyeket, akik csak megerősíteni tudták a híreket. Egy Xbox Insider, Klobrille például konkrét dátumokat is megadott egy posztjában:

Ti melyik Xbox exkluzív címet várjátok a legjobban? A Rare által fejlesztett Everwildot, a Fable új részét, vagy a Perfect Dark rebootot? Esetleg a Forza Motorsport új epizódjára készültök a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)