Hirdetés

SOMA - heteken belül indul a bétateszt

|

Az Amnesia: The Dark Descent fejlesztőinek vízalatti horrorjátéka, a SOMA már csak egy félhangos ordításra van attól, hogy végre mi is kipróbálhassuk.

Hirdetés

A Frictional Games már 4 éve dolgozik a SOMA néven készülő játékon, amelyet menet közben többször is teljesen átdolgoztak, mire mindenki elégedett lett az eredménnyel. A megjelenés immár nagyon közel van, de előtte még sort kerítenek egy méretes bétatesztre is.

A fejlesztők egy Facebook bejegyzésben hozták nyilvánosságra, hogy kifejezetten jól állnak a fejlesztéssel, ezért ha minden terv szerint halad, 4 héten belül sor kerülhet a játék bétájára is. Akik már jelentkeztek a bétára, most dörzsölhetik a tenyerüket, akik azonban csak most döbbennek rá, hogy mennyire ki akarják próbálni a játékot, azoknak van egy rossz hírünk.

A fejlesztők elmondták, hogy mindenki, aki jelentkezett a bétára, lehetőséget is kap kipróbálni még megjelenés előtt a játékot, azonban annyian szerettek volna bekerülni, hogy itt meg kellett húzniuk a határt. Ez azt jelenti, hogy ha eddig nem jutottatok be, a megjelenésig már nem is fogtok. A tesztelés PC-n és PS4-en is zajlik majd.

Ti jelentkeztetek a SOMA bétára?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)