Hirdetés

Lehet, hogy előbb-utóbb a Sony is beleáll a cross-play megoldásokba

|

A vállalat vezérigazgatója szerint folyamatosan keresik a tökéletes megoldást.

Hirdetés

Régóta beszédtéma már, de a Fortnite Nintendo Switches megjelenése után harapózott el újra, hogy a Sony semmilyen cross-play megoldásba nem hajlandó beszállni, sőt, ha használtad a fiókodat PS4-en, akkor azzal nem játszhatsz a Nintendo platformján.

Hirdetés

Ez persze sokaknak nem tetszik, a Eurogamer egyik újságírója fel is tette a kérdést Shawn Laydennek, a Sony első emberének, hogy esetleg vannak-e terveik a korlátozás feloldására. A vállalat a zászlajára tűzte, hogy mindent megtesznek a gamerekért, de úgy látszik, hogy azok hiába fejezik ki nemtetszésüket a rendszer ellen, a vezetőség látszólag mégsem hallja a hangjukat.

Természetesen halljuk a játékosok panaszait, és jelenleg is számos lehetőség van az asztalon. De képzelhetitek, hogy egy ilyen változtatás nem csak egyetlen játékot érintene. Biztos vagyok benne, hogy találni fogunk egy megoldást, amit megért és elfogad majd a közösségünk, miközben üzleti szempontból is megéri majd.

- mondta Layden. Érthető a Sony álláspontja, ugyanakkor azzal, hogy hatalmas játékosbázisuk van, egyszerre sok embert is tudnak magukra haragítani, úgyhogy csak remélni tudjuk, hogy nem a levegőbe beszélnek, hanem komolyan dolgoznak a megoldáson.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)