Hirdetés

Boldog 15. születésnapot, PlayStation 2!

|

Ma ünnepli a 15. születésnapját a játéktörténelem egyik legnépszerűbb konzolja, a Sony PlayStation 2.

Hirdetés

Hatalmas sikereket arat mostanában a negyedik PlayStation, arról már nem is beszélve, hogy milyen menő játékok fognak rá megjelenni, de azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy honnan indultunk, hiszen a világ egyik legnagyobb darabszámban eladott konzolja, a PlayStation 2 ma ünnepli a 15. évfordulóját.

A Japánban 2000. március 4-én megjelenő játékkonzol azonnali szenzációnak bizonyult, ami egyrészt köszönhető annak, hogy a PlayStation már akkor is elég erős brandnek minősült, másrészt pedig annak is, hogy a visszafelé kompatibilis konzollal veszteség nélkül leváltható volt az elődje (a beépített DVD-lejátszóról már nem is beszélve).

Rengeteg ma is komoly húzócímnek számító sorozat kezdte a platformon a pályafutását, gondoljunk csak a God of War vagy a Devil May Cry sorozatokra, de már létező játékok is nagyon emlékezetes folytatásokkal öregbítették a konzol hírnevét, elég csak visszaemlékezni a Final Fantasy 10-re vagy a Metal Gear Solid második, illetve harmadik részére és akkor még nem is beszéltünk az olyan különlegességekről, mint a Shadow of the Colossus.

Az alkalmat a PlayStation Australia tette egy kicsit különlegessé, ugyanis a Twitter-oldalukon történelmi érdekességeket osztottak meg a konzolról nap folyamán. Nektek mi a legkedvesebb emlékeket a konzollal kapcsolatban?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)