Hirdetés

Sony - kevesebb bevétel, nagy remények

|

A Sony 2013-as pénzügyi évében alacsonyabb profittal zárt, a japán nagyvállalat viszont hisz a jövő évi sikerekben.

Hirdetés

Kikerültek a Sony pénzügyi jelentései a 2013-as pénzügyi évre. Az összesített eladások 12,2%-kal csökkentek az előző évhez képest, a vállalat szerint a PlayStation 3, a PSP és a Vita eladásai húzzák le a számokat.

Eladásokból 707,1 milliárd yen (1,59 billió forint) jött be, amely a 16,5 millió konzol (PS2 és PS3), valamint 7 millió kézikonzol (PSP és Vita) eladásaiból származó bevételeket is tartalmazza.

A visszaesés várható volt, minthogy a jelenlegi generáció kezd kimerülni, és a Sony hatalmas erőforrásokat biztosított a PlayStation 4 fejlesztésére. Ez viszont, a vállalat szerint, azt jelenti, hogy a 2014 márciusában végződő pénzügyi év hatalmas nyereséggel zárulhat. Ekkorra már ugyanis esedékes a PlayStation 4 megjelenés.

Ehhez képest csökkenni fog továbbra is a Sony régebbi termékeinek értékesítése, a PS2-ből és a PS3-ból az előrejelzések szerint nagyjából 10 millió fog összesen elfogyni, míg a PSP és a Vita vásárlói fele ennyit vihetnek haza.

A Sony nem tette közzé a PS4 eladásainak várható számát, ám Masaru Kato, a vállalat pénzügyi fejese arról beszélt a befektetőknek, hogy az új konzol biztosan nem lesz veszteséges. Az okok között a meglévő technológiák használatát is említette: a PC-s alkatrészek bevonása ugyanis a fejlesztők - mint az Epic Games, akik szerint a PlayStation 4 egy erős PC lesz - számára is pozitív lépés.

Részletesebb számadatokat a Sony honlapján olvashatunk.

Címkék: #business #sony #vita
Platformok: PlayStation 2 PlayStation 3 PlayStation 4 Sony PSP
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)