Hirdetés

Még több pénzt költ exkluzív címekre a Sony

|

A befektetők kérdésére a Sony elárulta, hogyan tervezik kompenzálni a várhatóan lassuló PlayStation 4 eladásokból eredő bevételkiesésüket.

Hirdetés

A konzol gyártója nemrég elég egyértelműen utalt arra, hogy a PlayStation 4 életciklusának végére készülnek, a Sony Interactive Entertainment ügyvezetője pedig már akkor elárulta, hogy emiatt az exkluzív játékok még jobban az előtérbe kerülnek az elkövetkezendő években. A cég Tokióban tartott befektetői találkozóján további részleteket kértek John Tsuyoshi Koderától ennek kapcsán, a válaszai pedig nem voltak túl meglepőek.

Hirdetés

Az SIE feje elárulta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan fejlesztés alatt áll "néhány játék", de a belső stúdiók játékainak készítéséhez használt folyamatokat és infrastruktúrát szeretnék "fejleszteni és kibővíteni", ami pedig azt jelenti, hogy még többet költenek majd exkluzív játékok fejlesztésére. Kodera elmondása szerint a több PlayStationös cím nem feltétlenül jelenti, hogy több IP-t indítanak útjára, hanem számítanak az olyan, már meglévő szériákhoz hasonló franchise-ok folytatásaira is, mint a God of War, vagy a Horizon Zero Dawn. A játékok mennyiségének növelése mellett egyébként az ügyvezető prezentációjából kiderült, hogy idén még többet költenek majd kutatás-fejlesztésre is annak ellenére, hogy tavaly is növekedtek a Sony Interactive Entertainment ilyen jellegű kiadásai.

Mit gondoltok, vajon már a PlayStation 5 nyitócímeit készítik elő, vagy egy utolsó nagy PS4-es hurrára készülnek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)