Hirdetés

Sony Tablet S: működik majd PlayStation 3 kontrollerrel is

|

Ha már jön a Sony legújabb tablete, akkor érkeznek hozzá játékok is. Ha pedig ezeket kontrollerrel is lehet játszani, akkor a retro gamer szíve úgy verdes, mint kolibri szárnya a zsenge szellőben.

Hirdetés

Már az Xperia Play óta tudjuk, hogy a régi PlayStation játékokat játszani azért mégiscsak valódi gombokkal a legjobb játszani. Persze lehet az érintőképernyős megoldással is molyolni, de ha már egyszer régen szerettünk valamit, akkor azt szeretjük teljes valójában újra átélni megint (vagy ezzel nincs mindenki így?).



Bárhogy is, a Sony úgy gondolta, hogy a Tablet S bevezetésével gondol majd a gamerekre is, akiknek lehetőségük lesz egy firmware frissítés keretében párosítani PlayStation 3 kontrollerüket a táblagéppel. Így adott lesz a Sony PlayStation-certified játékok irányítása kontrollerrel is.

Egyelőre csak Japánban indul ez a lehetőség, de valószínűleg gyorsan terjed majd, hiszen a Sony-nak szüksége van egyedi megoldásokra, ha sikeres akar lenni az egyébként is túlzsúfolt tablet piacon. A hírek szerint a Tablet P is megkapja ezt a támogatást, de ott először USB kapcsolatra lesz szükség, aztán lehet majd párosítani. Csupa öröm.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)