Hirdetés

South Park: The Stick of Truth - meglepetés-DLC érkezett

|

A korábbi híresztelésekkel ellentétben mégis lesznek DLC-k az Obsidian játékához. Mit lesznek, vannak. Stílusos hacukákért erre tessék.

Hirdetés

Amikor a tavalyi Comic-Con közönsége hangos füttyszóval méltatta a DLC-k gondolatát, Trey Parker is egyetértett a lázadó tömeggel. Az akkori hírek szerint a forgatókönyv akkorára hízott, hogy nem akarták azt egy játékba beleszuszakolni, így már akkor szinte biztos volt, hogy érkezik majd a folytatás a South Park: The Stick of Truth-hoz. Sztori DLC-t eddig valóban nem jelentettek be, néhány kozmetikai csomag azonban megjelent az Xbox Live és a PSN polcain.

A rajongók rögtön 3 csomag közül is választhatnak, melyek közül az egyik már az előrendelői akcióba is bekerült. Az Ultimate Fellowship Pack ára most 3 euró, amiért 4 szett üti a markunkat. Választhatjuk mellé a Super Samurai Spaceman csomagot 1,89 euróért, amelyben egy harc elején buffot adó Superhero kosztüm, egy győzelem esetén erősítő szamuráj páncél, illetve egy védőpajzzsal operáló szkafander is van.

Akik mindkettőt szeretnék egyben, azoknak az Ultimate Pack jelenti a megoldást, amelyben 4 euróért mint a 7 szettet bezsebelhetik.

Ti befizettek a tápos cuccokra, vagy megelégszetek a játékban található felszerelésekkel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)