Hirdetés

Spider-Man - a Digital Foundry szerint szó sincs lebutításról

|

Sőt, inkább még fejlődött is az Insomniac játéka a korábbiakhoz képest.

Hirdetés

A Redditen elindult pár napja egy visszafogott felháborodás az Insomniac Games Pókember játéka körül, ugyanis egyes fórumozók szerint a program nem úgy néz ki, ahogyan azt az E3-on bemutatták nekünk, ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy megkezdődjön a hiszti a "lebutított grafika" kapcsán, volt aki az előrendelését is visszamondta. 

Hirdetés

Csirke Spider-Man tesztjében meggyőzően cáfolta, hogy bármi ilyesmiről szó lenne, de ha esetleg neki nem hisztek, akkor nézzétek meg a Digital Foundry videóját a témában, akik kifejezetten a játékok teljesítményének tesztelésére szakosodtak. A srácok tapasztalatai szerint a fejlesztés során valóban változott pár dolog - mint ahogyan minden projekt munkálatai során változik -, viszont nem történt semmilyen teljesítménybeli visszaesés, sőt a végső változat fejlődött is az E3-as demóhoz képest, technikai és művészeti értelemben is. Véleményüket több mint félórában fejezték ki bizonyítékokkal és összehasonlításokkal alátámasztva, érdemes végignézni, ha esetleg még kételkednétek. 

A Spider-Man szeptember 7-én jelenik meg, kizárólag PS4-re. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)