Hirdetés

Bajban a Hitman, eladná a Square Enix az IO Interactive-ot

|

A kiadó egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy nem akarnak többet foglalkozni a stúdióval. Ha nem jön gyorsan valaki egy nagy táska pénzzel, akkor a Hitman folytatásnak is reszeltek.

Hirdetés

A Square Enix vezetősége nemrég közölte a befektetőkkel, hogy a március 31-én lezáruló pénzügyi évre még kénytelenek elkönyvelni egy 33 millió fontos (12 milliárd forintos) buktát a dán stúdió eladása miatt.

A Square Enix közleményéből derült ki, hogy:

Hogy maximalizáljuk a játékosok elégedettségét és a potenciálunkat a jövőben, a energiáinkat és forrásainkat a kulcsfontosságú franchise-okra és stúdiókra öszpontosítjuk. Ennek értelmében úgy döntöttünk, hogy kiszállunk az IO Interactive mögül.

A Square Enix új befektetőket keres, de egyelőre semmi sem biztos. Ha nem sikerül valakivel megállapodni a stúdió eladásáról, akkor az IO Interactive-ot minden bizonnyal bezárják majd.

Hogy ez pontosan mit jelent a Hitman franchise jövőjét illetően, azt egyelőre nem tudjuk, de valószínűleg semmi jót. A 33 milliós bukta valószínűleg már a második évad fejlesztési költségeit jelenti, amit ezzel kukáznak. A csapat tavaly költözött új irodába, és a Hitman sikerét látva nem gondoltuk volna, hogy ilyen sorsra jutnak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)